Pesti Srácok

Minden demográfiai mutató jó irányba mozdult az elmúlt években

Minden demográfiai mutató jó irányba mozdult az elmúlt években

Minden demográfiai mutató jó irányba mozdult az elmúlt években, az elmúlt évtizedben, egyre többen élhetik meg azt, hogy mit jelent édesanyának vagy édesapának lenni - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Novák Katalin örömtelinek nevezte, hogy egyre többen mernek igent mondani az életre, a gyermekvállalásra, és nem lett igazuk azoknak, akik azt mondták, hogy felesleges a gyermekvállalás segítésébe, a családalapítás támogatásába fektetni pénzt. Úgy fogalmazott, ennél jobb befektetés nincs, kifejezve reményét, hogy egyre több gyermek köszöntheti édesanyját anyák napján. Kitért arra is, hogy a házasságkötések száma negyven éve nem volt olyan magas, mint most, míg a válások száma hatvanéves mélyponton van. Talán a párkapcsolatok is stabilabbá válnak, amiben szerepet játszhat, hogy a családok anyagi helyzete is javult - emelte ki. Hozzátette: a kormány számos módon próbál az élet minden területén segíteni. Példaként említette a családokat támogató adórendszert, az otthonteremtési programot, a babaváró támogatást, valamint a bölcsődei rendszer fejlesztését. Az államtitkár komoly kérdésnek nevezte, hogy "egyet tudunk-e érteni mi, magyarok abban, hogy munkából kell megélni, munkából szeretnénk a családunkat" eltartani, és tisztességesen felnevelni a gyermekeinket. Ezt nevezte az egyik legnagyobb változásnak a 2010 előtti időszakhoz képest, amikor rászoktatták az embereket arra, hogy "majd csak valaki el fog tartani". A 2010-es kormányváltás idején majdnem 12 százalék volt a munkanélküliség, és az egyik legnagyobb eredmény Novák Katalin szerint az, hogy a kormány visszaadta a munka becsületét.

- hangsúlyozta. Mint mondta, bár látni, hogy a koronavírus-járvány okozta helyzetben sokak munkája kerülhet veszélybe, és vannak olyanok is, akik már elveszítették a munkájukat, Orbán Viktor miniszterelnök személyesen vállalt garanciát arra, hogy annyi munkahelyet hoznak létre, ahány megszűnik a járvány miatt.

PestiSracok facebook image

- hangoztatta Novák Katalin. A műsorban az államtitkár arról is beszélt, hogy a babaváró támogatásra a járvány ellenére is fennmaradt az érdeklődés. Kiemelte: a babaváró támogatásnál és a csoknál is figyelnek arra, hogy például azoknak, akik ideiglenesen elveszítik a munkájukat, a társadalombiztosítási jogviszony megszakítását nem kell figyelembe venni, ha pedig újra elhelyezkednek, nem kezdődik elölről a számítás. Arra is gondoltak, hogy a kismamák egy meghatalmazással a férjüket is megbízhassák, hogy a nevükben felvehesse a bankban a babaváró támogatást - tette hozzá. Novák Katalin az idei ünnepet az egyik legnehezebb anyák napjának nevezte. Mint mondta, számára is nehéz, hogy nem adhatja át a csokrot édesanyjának és nem ölelheti meg, de el kell fogadni azt, hogy most mindenki azzal segít a legtöbbet ennek a korosztálynak, ha megvédi őket.

- mondta. Hozzátette: a magyar kreatív nép, mindannyian megtaláljuk a módját annak, hogyan tudjuk a megszokottól eltérő formában felköszönteni az édesanyáinkat, nagymamáinkat.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/Bodnár Boglárka

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.