Pesti Srácok

Pompeo: a külügyi főfelügyelő gátolta a minisztérium munkáját

Pompeo: a külügyi főfelügyelő gátolta a minisztérium munkáját

Donald Trump hétfőn délután a Fehér Házban újságíróknak megerősítette, hogy Pompeo kérésére ő döntött Linick eltávolításáról. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a The Washington Post című amerikai lap internetes kiadásának adott interjújában hétfőn este pedig kifejtette, hogy a külügyminisztérium felügyeleti igazgatóját azért mentették fel, mert gátolta a minisztérium munkáját.

A tárcavezető egyúttal cáfolta, hogy Steve Linick felügyeleti igazgatónak azért kellett volna távoznia, mert részt vett a Donald Trump amerikai elnök ellen a demokraták által indított alkotmányos felelősségre vonási eljárásban (impeachment). Pompeo elmondta: ő javasolta Donald Trumpnak Linick felmentését, mert álláspontja szerint a tisztségviselő nem látta el megfelelően a feladatát és "gátolta a külügyminisztérium munkáját". További konkrétummal azonban a miniszter nem akart szolgálni. A The Washington Post idézte a külügyminiszter egyik helyettesét, Brian Bulataót, aki kifejtette, hogy a Linick iránti bizalom akkor kezdett fogyatkozni, amikor tavaly egy karrierdiplomatákat érintő személyzeti ügyekben, éppen a Linick által folytatott belső vizsgálatról szivárogtattak ki információkat a médiának. Bulatao szerint, a felmentett igazgató fütyült a Mike Pompeo által meghirdetett etikai elvárásokra is.

Steve Linick az előző amerikai elnök, a demokrata párti Barack Obama kormányzata által kinevezett tisztségviselő volt a minisztériumban, és a Trump elnök elleni tavalyi impeachment-eljárás során ő adott tájékoztatást a képviselőház és a szenátus bizottságainak, és ő adta át a törvényhozóknak azokat a dokumentumokat is, amelyeket a minisztérium Rudy Giulianitól, Trump személyes ügyvédjétől kapott. Ezekben a dokumentumokban esett szó Joe Biden, az Obama-kormányzat alelnöke - a demokraták várható elnökjelöltje a novemberi választásokon -, és az akkori ukrajnai amerikai nagykövet, Marie Yovanovitch ukrajnai szerepvállalásairól.

Donald Trump hétfőn délután a Fehér Házban újságíróknak megerősítette, hogy Pompeo kérésére ő döntött Linick eltávolításáról.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott az újságíróknak Trump. Pompeóról pedig azt mondta: "minőségi ember".

A hétvégén a CNN hírtelevízió és a demokratákkal rokonszenvező sajtó egy része arról adott hírt, hogy Linicket azért mentették fel, mert arról vizsgálódott, vajon igazak-e azok a minisztériumi információk, amelyek szerint Pompeo a beosztottjait kérte fel a kutyája sétáltatására. Hétfőn este a demokrata többségű képviselőház külügyi bizottságának vezetője, Eliot Engel arról adott ki közleményt, hogy Linick felmentésének oka az lehet, hogy a kormányzat szaúd-arábiai fegyvereladásait vizsgálta. Engel emlékeztetett rá, hogy a vizsgálatot az elbocsátott külügyér az ő kérésére indította, mert Pompeo 2019 májusában egy ritkán alkalmazott szövetségi törvényre hivatkozva a kongresszus jóváhagyása nélkül döntött fegyvereladásokról Szaúd-Arábiának és az Egyesült Arab Emírségeknek.

- fogalmazott a demokrata párti törvényhozó.

Nancy Pelosi demokrata párti házelnök Donald Trumphoz intézett levélben kért magyarázatot a történtekről. És, bár Trump az előírásoknak megfelelően már tájékoztatta a házelnököt Linick elbocsátásáról, Pelosi részletes indoklásra és a fegyver eladásokra vonatkozó részletes információkra tartana igényt.

Forrás: MTI/Fotó: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.