Pesti Srácok

Pszichikai kényszerrel és testi fenyegetéssel kényszerítettek prostitúcióra egy nőt

Pszichikai kényszerrel és testi fenyegetéssel kényszerítettek prostitúcióra egy nőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztályának Szegedi Osztálya emberkereskedelem és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást O. István 52 éves szegedi és L. Tamás 29 éves siófoki lakosok ellen.

A rendőrség tájékoztatása szerint a szegedi férfi több nővel is jó viszonyt alakított ki, majd rávette őket, hogy prostituáltként dolgozzanak, és a bevételükből részesedést kért. O. István biztosította a vendégek fogadására alkalmas ingatlant, és meghatározta a sértettek által megkeresett napi összeg mértékét, így biztosította saját rendszeres bevételét. A férfi a nők egyikét pszichikai kényszerrel és testi fenyegetéssel teljesen függő helyzetben tartotta. A sértettet 2018 áprilisában Ausztriában, majd később Németországban található bordélyházakba vitte, ahol a nőtől keresetét részben vagy teljes egészében elvette. L. Tamás már három éve futtatott egy nőt Budapesten, Ausztriában és Németországban is. A nyomozás adatai szerint volt olyan alkalom, amikor a férfi késsel fenyegette, és meg is vágta a sértettet, akinek emiatt orvosi ellátásra volt szüksége.

Őt életének kioltásával fenyegette, bántalmazta, megfélemlítette. Meghatározta neki, hogy hol, mennyi ideig dolgozzon, és mekkora bevételt szerezzen a szexuális szolgáltatással. Megszervezte a sértett kiutaztatását, vagy ő maga szállította ki a nőt a külföldi bordélyházakba, naponta beszámoltatta, és a prostitúcióval megszerzett jövedelmét elvette tőle – írja a rendőrség. L. Tamás a pénzből jómódúan élt, az így keresett összeget építési vállalkozásán keresztül mosta tisztára.

PestiSracok facebook image

A KR NNI Szegedi Osztályának nyomozói a két férfira – a KR Bevetést Támogató Osztály munkatársainak közreműködésével – összehangolt akció keretében egyszerre csaptak le 2020. május 11-én hajnalban Szegeden, illetve Siófokon. O. Istvántól egy 3 millió forint értékű autót foglaltak le a rendőrök, míg L. Tamástól 4,4 millió forint készpénzt, illetve arany ékszereket és egy szintén 3 millió forint értékű személyautót, valamint zár alá vettek három ingatlant is, közel 200 millió forint értékben.

A nyomozók O. Istvánt emberkereskedelem és kerítés bűntett, míg L. Tamást emberkereskedelem és pénzmosás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Szegedi Osztálya mindkét férfit őrizetbe vette, és kezdeményezte letartóztatásukat.

Forrás: Police.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.