Pesti Srácok

Rjabkov: Moszkva kész tárgyalni a Nyitott Égbolt szerződésről, de nem Washington feltételei alapján

Rjabkov: Moszkva kész tárgyalni a Nyitott Égbolt szerződésről, de nem Washington feltételei alapján

Oroszország kész tárgyalni a Nyitott Égbolt szerződéssel kapcsolatban felmerült kifogásokról, de nem a Washington által diktált feltételek alapján – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes egy pénteki, moszkvai videokonferencián.

– hangoztatta Rjabkov. A külügyminiszter-helyettes rámutatott, hogy Kanadának és Magyarországnak, mint a Nyitott Égbolt szerződés letéteményeseinek egy 30-tól 60 napig terjedő időszakban össze kell hívniuk a részes országok konferenciáját az egyezmény amerikai felmondása után. Hangsúlyozta, hogy Oroszország a párbeszédre és a megállapodásra, nem pedig a Washingtonban megfogalmazott feltételek végrehajtására kész. Mint mondta, Moszkva továbbra is elkötelezettje a Nyitott Égbolt szerződésnek, amely nem szűnt meg az amerikai kilépést követően, és annak fenntartása érdekében fog tevékenykedni.

Az 1992-ben aláírt és 2002-ben hatályba lépett Nyitott Égbolt szerződésnek 34 részes állama van, és a rendelkezései alapján az utóbbi másfél évtized során több, mint 1200 ellenőrző repülést hajtottak végre, amelyek egyik fő célja a bizalomerősítés, a leszerelési egyezmények betartásának ellenőrzése. A részes államok a szerződést a műholdas felderítő eszközök tökéletesedése ellenére is hasznosnak tartják.

PestiSracok facebook image

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelentette be, hogy az Egyesült Államok felmondja a szerződést; a döntés hat hónap múlva lép hatályba. Indoklásul Trump azt állította, hogy Oroszország megsértette az egyezményt. Az orosz külügyminisztérium a moszkvai amerikai nagykövetségtől pénteken megkapta az erre vonatkozó hivatalos jegyzéket. Rjabkov Moszkva részéről Washingtont vádolta meg a szerződés "durva megszegésével". Azt hangoztatta, hogy az amerikai fél ezt a szerződést is ugyanazon mintát követve mondja fel, mint tavaly augusztusban az európai szárazföldi telepítésű közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközük felszámolásáról megkötött INF-egyezményt.

Az orosz diplomata szerint az újabb szerződés amerikai felmondása még aktuálisabbá teszi az ENSZ BT öt állandó tagjának csúcstalálkozóját. Az orosz tárcavezető-helyettes megerősítette, hogy kész megvitatni a hadászati stabilitás kérdéseit Marshall Billingslea amerikai elnöki fegyverzetügyi megbízottal. Mint mondta, az ezekről folytatandó jövőbeni tárgyalások során figyelembe kell venni az Egyesült Államok szövetségesei, Nagy-Britannia és Franciaország nukleáris potenciálját is. Hozzátette: Washington hiába reménykedik abban, hogy Pekinget Moszkva fogja rávenni a hadászati támadófegyverek korlátozásáról folytatandó egyezkedéshez való csatlakozásra.

Rjabkov szerint az orosz-amerikai viszony továbbra is nagyon feszült, és az elnökválasztás évében az oroszellenes retorika újabb fellángolására lehet számítani. Kifogásolta, hogy Washington folytatja a szankciók kivetését Moszkvára, és kilátásba helyezte, hogy az orosz fél megfelelő választ fog adni az "agresszív" amerikai lépésekre. Ugyanakkor kifejezte kormánya együttműködési készségét is. Rjabkov az orosz fél háláját fejezte ki a Covid-19 elleni küzdelemhez nyújtott amerikai támogatásért – szerdán Moszkvába érkezett a 200 lélegeztetőgépből álló amerikai humanitárius segély első 50 darabja –, és közölte, hogy a kétoldalú politikai párbeszéd a világjárvány ellenére sem állt le. Emlékeztetett rá, hogy a két elnök március vége óta hat, a két külügyminiszter pedig négy alkalommal beszélt telefonon egymással.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője csütörtök éjjel a Rosszija 24 hírcsatornának nyilatkozva kijelentette, hogy a Nyitott Égbolt szerződés amerikai felmondása újabb csapás a nemzetközi stabilitásra és biztonságra. Felhívta a figyelmet arra, hogy a megállapodás lehetőséget biztosít arra, hogy a végrehajtásával kapcsolatos kifogások ne csak nyilvános formában kerüljenek kifejezésre.

Forrás: MTI; Fotó: karpatinfo.net

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?