Pesti Srácok

SZNT: 22 ezer aláírás elveszett a nemzeti régiókért indított kezdeményezésnél

null

Órákra leállt a támogatókat regisztráló alkalmazás a nemzeti régiók védelmében a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által indított aláírásgyűjtés hajrájában. A leállás azzal magyarázható, hogy a honlap nem bírta a terhelést, nem volt felkészülve ilyen nagy mennyiségű látogatóra - mondta az akció kampányfőnöke hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Pesty László közölte: a leállás két és fél óráig tartott, ami az informatikusok becslése szerint a határidő vége előtti, nagy aktivitású periódusban körülbelül 22 ezer aláírás kiesésével járt.

- fűzte hozzá Pesty László.

PestiSracok facebook image

Az európai polgári kezdeményezés lényege, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló európai uniós kohéziós források elosztásánál legyenek tekintettel a régiók nemzeti jellegzetességeire is. Az aláírásgyűjtés tavaly május 7-én indult, és egy év alatt egymillió szignónak kellett összegyűlnie, legalább hét tagállamból ahhoz, hogy az Európai Parlament foglalkozzon a kérdéssel. Bár összegyűlt az egymillió aláírás, csak három uniós ország - Magyarország, Románia és Szlovákia - hozta a jogszabály által elvárt minimális aláírásszámot.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.