Pesti Srácok

Tartják áraikat az esküvőszervezők

Tartják áraikat az esküvőszervezők

Az esküvőpiac szolgáltatóinak 56,6 százaléka nem tervez változtatni árain a jelenlegi helyzetben sem, mert nem emelkedtek a költségeik. A piaci szereplők 23,5 százalékánál nőttek ugyan a kiadások, de árrésük lehetővé teszi az árszint tartását – írta a Világgazdaság szerdán.

A lap által ismertetett felmérés alapján – amelyben 200, a szektorban működő vállalkozást kérdeztek meg – az esküvőszervezők 21,7 százaléka akár az év végéig is kitart bevétel nélkül, 22,2 százaléknak három-öt hónapra elegendő a félretett pénze, 25,3 százalék csak három hónapra elegendő összeggel rendelkezik, de olyan is akadt, aki már csődbe ment vagy közel áll hozzá. Az esküvőpiac szolgáltatóinak zöme a leszerződött párokkal időben tudott egyeztetni a kialakult helyzetről, és a házasulandóknak csak kevesebb, mint 10 százaléka mondta le teljesen a szolgáltatásokat az Eskuvotszervezek.hu által végzett felmérés szerint. A jövő évre átfoglaló párok esetében a szolgáltatók 63,8 százaléka a 2020-as árakat tartja, de azok, akik már eleve 2021-re foglalnak, áremelésre számíthatnak. A válaszadók 8 százaléka az előszezonig fix árakkal dolgozik, de utána emelésre készül. A felmérésben részt vevők 14,5 százalékánál jövőre sem várható változás a tarifákban – írta a Világgazdaság.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.