Pesti Srácok

Trump továbbra is az újraindulást tartja a legfontosabbnak

Trump továbbra is az újraindulást tartja a legfontosabbnak

Donald Trump amerikai elnök változatlanul az ország gazdasági újraindítása mellett érvelt kedden délután az arizonai Phoenixben, ahol a Honeywell egészségügyi arcmaszkokat gyártó üzemét látogatta meg.

Az amerikai elnök, aki először hagyta el Washingtont a járvány kezdete óta – leszámítva a legutóbbi hétvégét, amelyet a szövetségi fővároshoz közeli Camp Davidben töltött –, Phoenixben, egy kerekasztal-beszélgetésen hangsúlyozta: "nem lehet az országunk gazdaságát zárva tartani az elkövetkező öt esztendőben". Kérdésekre válaszolva elmondta azt is, hogy a járványhelyzetet tekintve egyelőre "nincs minden rendben", és a gazdasági újranyitás sokakra hatással lesz, sőt, lesz, akiket nagyon rosszul érint majd. Utalt arra, hogy néhány orvos szerint a járvány újra fellángolhat, de leszögezte: "ha lesz láng, akkor ezt majd eloltjuk". Azt is kifejtette, hogy az időseknek és a komoly betegségekkel küszködőknek egyelőre még vigyázniuk kell magukra, de a többiek bátran visszatérhetnek a munkába. A gazdasági újranyitást egyébként a vírus elleni küzdelem "újabb szakaszának" nevezte. Az arizonai látogatáson az elnök nem viselt arcmaszkot, ellentétben a kíséretében lévő újságírókkal, tanácsadókkal és a titkosszolgálat munkatársaival.

Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője a látogatás közben a Twitteren közölte: az egyes tagállamok gazdasági újranyitásának folyamata fokozatos lesz, és támaszkodik az egészségügyi szakemberek tanácsaira.

PestiSracok facebook image

– emelte ki. Mike Pence alelnök megerősítette azokat a nem sokkal korábban megjelent sajtóértesüléseket, amelyek szerint a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati intézkedéseket összefogó munkacsoport május 25-én befejezi tevékenységét. Trump Phoenixben dicsérte a munkacsoport eddigi tevékenységét, és azt mondta, hogy két járványügyi szakembere, Anthony Fauci és Deborah Birx tanácsaira a kormányzat továbbra is igényt tart. Jelezte egyúttal, hogy új munkacsoportot hív életre, amely "a biztonságra és az újranyitásra" összpontosítja majd a figyelmét.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Abaca/Pool/Yuri Gripas

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.