Pesti Srácok

Újabb levélbotrányba keveredhetett a Főváros

null

A Origo.hu arról ír, újabb levélhamisítási ügye lehetett a Fővárosnak, Varga Ivett, a BKK vezérigazgatója ugyanis csütörtöki közleményében tiltotta meg, hogy a nevét használják egy olyan nyilatkozaton, amelyen a Főpolgármesteri Hivatal az ő, és Gyurcsány egykori minisztere, Draskovics Tibor aláírása állt. Az Origo.hu úgy véli, feltételezhetően a levél megszületéséhez és nyilvánosságra hozásához Vargának semmi köze nem lehetett.

Mint arról portálunk korábban beszámolt, előfordult már, hogy a Főváros más nevében adott ki tájékoztatást, a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthon vezetőjének nevében írt levélről például kiderült, hogy azt Karácsony Gergely főtanácsadója, Gál J. Zoltán írta. Az újabb közlménybotrány előzménye, hogy Varga Ivett élettársa, a (BKK) egyik projektvezetője ellen szexuális zaklatás miatt belső vizsgálat folyt, később emiatt megszüntették a jogviszonyát is. A MagyarNemzet.hu az üggyel kapcsolatban a birtokába került dokumentumokra hivatkozva arról írt, az ügyet Draskovics Tibor a saját politikai céljaira használta, mivel a vállalat igazgatósági elnökeként több konfliktusa is volt a zaklatásokkal vádolt Nagy Zsolttal. Nagy ugyanakkor azt állítja, az ellene felhozott vádak és vizsgálat mögött valójában Draskovics áll.

Az üggyel kapcsolatban a Főpolgármesteri Hivatal is kiadott egy közleményt, amelyben az ügy minden részletét tagadták. A közlemény alján Varga Ivett BKK-vezérigazgató és Draskovics Tibor, a BKK igazgatósági elnökének aláírása szerepelt, legalábbis egy darabig, mivel kisvártatva Varga Ivett is kiadott egy közleményt, amelyben ez állt:

PestiSracok facebook image

Az Origo.hu megjegyzi, az s.k. rövidítés üzenet és utalás lehet arra, hogy a Főpolgármesteri hivatal Varga tudta és engedélye nélkül adta ki a közleményt.

Forrás: origo.hu; vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.