Pesti Srácok

A brazil elnök enyhe influenzának tartja a koronavírust

null

Az aktuális adatok alapján az Egyesült Államok után Brazíliát sújtja leginkább a járvány, ám a brazil elnök úgy véli, szándékosan manipulálják az adatokat.

Brazília pénteken megelőzte Nagy-Britanniát az új koronavírus okozta járvány halálos áldozatainak számában, és az eddigi elhunyt 41 828 Covid-19 beteggel második helyre zárkózott fel az Egyesült Államok mögé. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy a brazil egészségügyi rendszer továbbra is képes megbirkózni a járvány miatt ránehezedő nyomással.

– mondta genfi tájékoztatóján Mike Ryan, a WHO vezető vészhelyzeti szakértője, aki szerint a brazíliai térségek között csak néhányban haladja meg a 80 százalékot az intenzív kórházi ágyak kihasználtsága.

PestiSracok facebook image

Az azonosított koronavírus-fertőzések számában Brazília már eddig is a második helyen állt a világon, a járvány gócpontjai pedig egyértelműen az ország sűrűn lakott városaiban vannak. Az egészségügyi minisztérium pénteki jelentése szerint a járvány kezdete óta Brazíliában 828 810 fertőzöttet azonosítottak, ebből 25 982-t az elmúlt egy napon, és csütörtök óta újabb 909-en hunytak el a kórban. Kedd óta a minisztérium naponta átlagosan több, mint 1200 Covid-19-halálesetet jelentett, miközben az ország már a karanténkorlátozások enyhítése felé mozdult el, és Jair Bolsonaro elnök sürgetésére újraindítják a vállalkozásokat.

A jobboldali brazil vezető kezdettől megkérdőjelezte az új koronavírus okozta járvány súlyosságát, "egy kisebb influenzának" titulálva a betegséget, és azzal vádolta a szövetségi államok kormányait, hogy hatalmának megingatása érdekében nagyítják fel a fertőzések és a halálesetek számát. Csütörtök este Bolsonaro arra biztatta híveit, "találják meg a módját, hogy bejussanak" kórházakba, és vegyék videóra, hogy az intenzív osztályok ágyain fekszenek-e betegek vagy sem, hogy a rendőrség és a brazil állambiztonsági szervek nyomozást indíthassanak az adatok felnagyítása ügyében.

A brazilok közben második napja órákig tartó hosszú sorokat álltak, hogy bejuthassanak az ország két legnagyobb városának csütörtökön újra megnyitott plázáiba, különös tekintettel arra, hogy Brazíliában péntekre esett a Valentin-napnak megfelelő nevezetes nap. Sao Paulo és Rio de Janeiro boltjaiban ugyanakkor a vásárlók tartották az előírt kölcsönös távolságot, mindenütt csak védőmaszkban léphettek be, egyes plázákban pedig az érkezőknek még a testhőmérsékletét is ellenőrizték.

Az XP Investimentos brókercég által elvégzett közvélemény-kutatás pénteken közölt eredménye szerint jelenleg a brazilok 52 százaléka támogatja a karantén-korlátozások enyhítését, a korlátozások fenntartását pártoló 44 százalékkal szemben, annak ellenére, hogy a megkérdezettek 61 százaléka úgy gondolja, hogy a járvány neheze még hátra van Brazíliában.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.