Pesti Srácok

A brit belügyminiszter szerint hétfőtől érvénybe lép a beutazási karantén

null

A következő hétfőtől érvénybe lép az a már korábban bejelentett előírás, amelynek értelmében kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába érkezőknek – jelentette be szerdán Priti Patel.

A brit belügyminiszter a londoni alsóházban terjesztette elő hivatalosan az egyes részleteiben már az elmúlt hetekben ismertté vált intézkedési tervet, amelyet a brit üzleti szektor, mindenekelőtt a légitársaságok és az utazási irodák folyamatosan és élesen bírálnak. A belügyminiszter tájékoztatása szerint hétfőtől a külföldről érkezőknek úgynevezett elérhetőségi helyszínazonosítót kell kitölteniük, amelyben bejelentik, hogy hol töltik az elkülönítés tizennégy napját, és milyen módon lehet felvenni velük a kapcsolatot. A brit kormány online felületén elérhető kérdőívet még az utazás megkezdése előtt ki kell tölteni, és a beutazóknak vagy nyomtatott formában, vagy telefonjukban, elektronikusan tárolt formában fel kell mutatniuk a kitöltést bizonyító igazolást. Priti Patel elmondta: aki nem tölti ki a kérdőívet, száz font helyszíni bírsággal sújtható, és arra, aki nem tartja magát a karantén előíráshoz, a hatóságok ezer font pénzbüntetést szabhatnak ki.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Downing street 10/Pippa Fowles

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.