Pesti Srácok

A NASA első afroamerikai mérnöknőjéről nevezték el az űrkutatási hivatal washingtoni főépületét

A NASA első afroamerikai mérnöknőjéről nevezték el az űrkutatási hivatal washingtoni főépületét

Mary Jacksonról, az amerikai űrkutatási hivatal első afroamerikai mérnöknőjéről nevezték el a NASA washingtoni központjának főépületét – jelentette be szerdán Jim Bridenstine, a hivatal igazgatója.

A 2005-ben elhunyt mérnök az 1950-es évek elejétől állt a NASA szolgálatában. Az afroamerikai tudósnők azon kicsiny csoportjához tartozott, akik bonyolult számításokat végeztek minden segédeszköz nélkül az amerikai űrutazások előkészítésére, de munkásságukról keveset lehetett tudni egy évtizeddel ezelőttig. Róluk szól A számolás joga (Hidden Figures) című, Oscar-díjra is jelölt 2016-os amerikai film, amely Margot Lee Shetterly azonos című regénye alapján készült és három ilyen tudósnak – Katherine Johnsonnak, Dorothy Vaughannak és Mary Jacksonnak – állít emléket. Tavaly utcát neveztek el az afroamerikai női matematikusok tiszteletére az űrkutatási hivatal washingtoni központja mellett. Az utca neve Hidden Figures Way lett. A NASA az 1940-es években kezdett felvenni diplomás afroamerikai nőket, hogy "emberi számítógépként" alkalmazza őket. A szervezetben mind származásuk, mind nemük miatt diszkriminációt szenvedtek el.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.