Pesti Srácok

Az internetes kiskereskedelem szárnyalt, a boltok forgalma viszont megcsappant a járvány hatására

Az internetes kiskereskedelem szárnyalt, a boltok forgalma viszont megcsappant a járvány hatására

Áprilisban 10,2 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt az előző év azonos időszakához képest – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A járványügyi veszélyhelyzet és a kiskereskedelmet is érintő jogszabályi korlátozások az összes üzlettípus forgalmára hatással voltak – jegyezte meg jelentésében a hivatal.

Az előző hónapban, márciusban még 3,5 százalékkal nőtt a naptárhatástól megtisztított kiskereskedelmi forgalom, mert tartott még az élelmiszerek és gyógyszerek, gyógyászati termékek felvásárlása és a kijárási korlátozások nem sújtották az egész hónapot. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 0,4 százalékkal csökkent a forgalom áprilisban az egy évvel korábbihoz mérve. Az élelmiszer-kiskereskedelem 77 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 2,5 százalékkal nőtt, míg az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 9,5 százalékkal csökkent.

Az iparcikkek zömét árusító nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 14,8 százalékkal eset vissza a forgalom az előző havi stagnálás után, amelyet gyakorlatilag a gyógyászati termékek kiugró kereslete tartott fenn. Az iparcikk jellegű vegyesboltokban 8,2 százalékkal, a gyógy- és illatszertárakban 14,9 százalékkal csökkentek az eladások. A bútort és műszaki cikkeket árusító üzletekben 23,8 százalékkal, a könyveket, számítástechnikai és egyéb iparcikkeket árusító boltokban 36,9 százalékkal esett vissza a forgalom. A használtcikkek kereslete 79,6 százalékkal, a textil-, ruházati és lábbeli-üzletekben 89,8 százalékkal zuhant a forgalom. Az árucikkek széles körére kiterjedő, a kiskereskedelmi forgalomból áprilisban 12,5 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene több, mint duplájára, 103,5 százalékkal emelkedett.

Az üzemanyag-kiskereskedelemben a márciusi 16,7 százalékosnál is jobban, 26,3 százalékkal csökkent az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene. Az áprilisi kiskereskedelmi forgalom csökkenését teljes egészében a koronavírus-járvány hatása okozta: a naptárhatással kiigazított forgalom 10,2 százalékos csökkenéséből 17 százalékpontot magyaráz a járvány által előidézett veszélyhelyzet. A nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletek volumenindexe 26, míg az üzemanyag-forgalom 30 százalékponttal alacsonyabb annál, mint ami a korábbi adatok alapján becsülhető. Az élelmiszerüzletek forgalmán csak kis mértékben volt érezhető a koronavírus hatása.

PestiSracok facebook image

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai 33 százalékkal estek vissza. Az országos kiskereskedelmi üzlethálózat áprilisi forgalma folyó áron 910 milliárd forint volt. Az országos kiskereskedelmi forgalom 53 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 36 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 11 százaléka az üzemanyagtöltő állomások üzemanyag-forgalmában realizálódott. Az év első négy hónapjában 2,5 százalékkal nagyobb volt az üzletek naptárhatástól megtisztított forgalma, mint a múlt év azonos időszakában. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 7,0 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 1,8 százalékkal nőtt, az üzemanyag-kiskereskedelemben 10,6 százalékkal csökkent az értékesítés volumene.

Forrás: MTI; Fotó:MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.