Pesti Srácok

Bármikor átlyukadhat a Lánchíd járdalemeze, de Karácsony továbbra is csak vár

null

Még mindig nem írták ki a Lánchíd felújításáról szóló közbeszerzést, ami miatt további hetekkel, hónapokkal csúszhat a Lánchíd felújításának megkezdése. Az építmény állapota tovább romolhat, megnövelve ezzel a költségeket. Karácsony Gergely főpolgármester a szituációt politikai játszmázásra, a kormány elleni harcra használja fel, a felelősséget pedig áttolta MSZP-s helyettesére - írja a Magyar Nemzet ma reggeli összefoglalójában.

Mint írják: Tarlós István korábbi főpolgármester az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt arról még május legvégén, hogy a járvány híd állapotának romlását nem akadályozta meg, az ajánlatok beérkezése és értékelése pedig további időt vesz el. A korábbi főpolgármester elmondta, hogy a fővárosi önkormányzatnál ott volt a korábban szükséges összeg, mintegy 23,7 mil­liárd forint. A szakemberek jelenleg legalább hetente felmérik a híd állapotát, amely olyan rossz, hogy lehetőségként felmerült a végleges lezárás is - írják a cikkben. Azt hangsúlyozzák, hogy a Magyar Nemzet birtokába jutott 2020-as áprilisi és júniusi vizsgálati jelentésekben foglalt legfontosabb problémák között említendő, hogy a járdale­mezek átlyukadása bárhol, bármikor bekövetkezhet a híd északi és déli oldalán egyaránt. A járdakorlátokon repedések vannak, azok kifelé dőlnek, a helyzet várható súlyosbodása balesetveszélyt okozhat. A budai pillér falazatának pályaszint alatti kőburkolata egyre rosszabb állapotban van, a fugák számos helyen kiperegtek. Az acélszerkezetek korróziós károsodása fokozódik, a vasbeton szerkezet pedig a folyamatos korrodálódás miatt ugyancsak tovább károsodott - írják. Hangsúlyozzák, hogy ebben a súlyos helyzetben Karácsony Gergely június elején az érdemi cselekvés helyett politikai játszmába kezdett: a főpolgármester bizonytalan időre elhalasztotta a hídfelújítást. Karácsony indokként „a főváros kivéreztetését” hozta fel, vagyis azt, hogy a kormány szolidaritási hozzájárulásként elvon az önkormányzatok költségvetéséből mintegy 1-1,5 százaléknyi forrást, hogy azt a koronavírus-járvány okozta egészségügyi és gazdasági válság hatásainak mérséklésére használja fel - vázolják fel.

A cikkben azt írják, hogy a tender kiírásának és a felújításnak a halogatása szembemegy Karácsony Gergely saját határozatával is, amit január végén fogadott el a Fővárosi Közgyűlés. Eszerint a híd felújítása nem halogatható, felül kell vizsgálni a beruházási feladatok kivitelezési sorrendjét, újra kell gondolni azok időbeli ütemezését. A főpolgármester szükségesnek tartotta a beruházás terveinek és a közbeszerzési kiírás feltételeinek áttekintését a költségcsökkentés szempontjából, valamint azt is előirányozta, hogy a Lánchíd kérdését folyamatosan napirenden kell tartani a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa ülésein - írják a cikkben, majd hozzáteszik: a felelősség áttolása már nem csak a baloldali politikai táboron kívülre történik: Karácsony nemrég az MSZP-s Tüttő Katát bízta meg a Lánchíd felújítási projektjének levezénylésével. Ez az eddigi késlekedés miatt hálátlan feladat, a szakértők véleménye alapján ugyanis egyértelmű, hogy a munka milliárdokkal drágulhatott az elmúlt hetekben.

Forrás: Bácskai Balázs/Magyar Nemzet, Kiemelt kép: PS/Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.