Pesti Srácok

Gulyás Gergely: II. Rákóczi Ferenc személye mindörökre összefonódott a magyar szabadsággal

Gulyás Gergely: II. Rákóczi Ferenc személye mindörökre összefonódott a magyar szabadsággal

Rákóczi fejedelem becsületesen, bátran, hittel és önfeláldozóan szolgálta ezt az országot, személye mindörökre összefonódott a magyar szabadsággal – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, Zalaegerszegen.

II. Rákóczi Ferenc újonnan állított mellszobrának avatásán Gulyás Gergely arról beszélt, hogy a vezérlő fejedelem olyan pillanatban állt az ország élére, amikor ellenállásra volt szükség.

– hangoztatta a politikus. Kiemelte: a Rákóczi által megszervezett állam és hadsereg nem volt képes arra, hogy a Habsburg monarchia egyenlő ellenfelévé váljon, a katonai vereség ellenére mégis olyan békét sikerült biztosítania, amely Magyarországot egy évszázadra a "béke hajlékává" tette.

PestiSracok facebook image
Fotó: MTI/Varga György

A nemzeti összetartozás ünnepköréhez kapcsolódva Gulyás Gergely megjegyezte, hogy a kassai dómban nyugvó fejedelem sírja is Trianon miatt került a határon túlra.

– mondta a miniszter.

– érvelt a politikus. Mint mondta, az elmúlt időszak a visegrádi együttműködésben komoly sikereket hozott: a nemzetiségek jogainak elismerése megerősítette azokat az államokat, ahol erre sor került.

Béres János szobrászművész II. Rákóczi Ferencet ábrázoló alkotása Zalaegerszegen, az avatás napján, 2020. június 5-én. Fotó: MTI/Varga György

– vélekedett Gulyás Gergely. Hozzátette: a magyarság erőszakos asszimilációja nem megoldás az utódállamokban, a magyarok ugyanis erőforrást jelentenek.

– hangsúlyozta. A Miniszterelnökség vezetője azt is elmondta: az elmúlt évtizedben 1,1 millió magyar ember gondolta úgy, hogy az állampolgárság felvételével él, és ezzel több, mint 90 év után újból közjogi kötelék jöhetett létre a magyar állam és a magyarok között.

Béres János zalaegerszegi szobrászművész alkotásról Jagasics János, a Zala Megyei Polgári Körök elnöke elmondta: a Rákóczi Szövetség zalai szervezetével közösen javasolták felállítását, 2017-ben pedig gyűjtést is kezdtek. A Miniszterelnökség 10 millió forintos támogatásával, valamint a gyűjtésből származó 1,2 millió forintból rendezték a Rákóczi úton lévő területet és állították fel a szobrot.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Varga György

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.