ii. rákóczi ferenc
Varga Judit: a haza szolgálata az örök küldetésünk
Ahogyan Rákóczi számára, úgy számunkra is a haza szolgálata az örök küldetésünk – jelentette ki Varga Judit, az igazságügyi miniszter pénteken, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vaján, a II. Rákóczi Ferenc születésének 346. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.Áder János: a történelmi örökséggel minden új nemzedéknek feladata van
A történelmi örökséggel minden új nemzedéknek feladata van, ezért volt becsületbeli ügyünk helyreállítani II. Rákóczi Ferenc borsi várkastélyát – jelentette ki Áder János Magyarország köztársasági elnöke a felvidéki Borsiban, ahol Zuzana Caputová szlovák államfővel közösen részt vett és beszédet mondott a magyar állami támogatással felújított Rákóczi Várkastély átadásán szombaton.A törökországi Rodostó főpolgármestere átvette a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét
Kadir Albayrak, az északnyugat-törökországi Rodostó (törökül Tekirdag) város főpolgármestere csütörtökön átvette a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét a település legnevezetesebb magyar emlékhelyén, a Rákóczi Múzeumban tartott ünnepségen. Áder János köztársasági elnök tavaly március 15-én adományozta Rodostó vezetőjének a tisztikeresztet, de annak átadására az új koronavírus-járvány miatt csak most került sor.Gulyás Gergely: II. Rákóczi Ferenc személye mindörökre összefonódott a magyar szabadsággal
Rákóczi fejedelem becsületesen, bátran, hittel és önfeláldozóan szolgálta ezt az országot, személye mindörökre összefonódott a magyar szabadsággal – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, Zalaegerszegen.Gulyás Gergely: A kárpátaljai magyarság sokszorosan bebizonyította, hogy van jövője szülőföldjén
A kárpátaljai magyarság, amely építő és alkotó részese az országnak, amelyben él, sokszorosan bebizonyította, hogy nemcsak múltja, jelene, hanem jövője is van szülőföldjén – jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, Beregszászon, amikor felavatta II. Rákóczi Ferenc életnagyságú lovas szobrát.Ajánljuk még