Pesti Srácok

Áder János: a történelmi örökséggel minden új nemzedéknek feladata van

Áder János: a történelmi örökséggel minden új nemzedéknek feladata van

A történelmi örökséggel minden új nemzedéknek feladata van, ezért volt becsületbeli ügyünk helyreállítani II. Rákóczi Ferenc borsi várkastélyát – jelentette ki Áder János Magyarország köztársasági elnöke a felvidéki Borsiban, ahol Zuzana Caputová szlovák államfővel közösen részt vett és beszédet mondott a magyar állami támogatással felújított Rákóczi Várkastély átadásán szombaton.

Áder János ünnepi beszédében felidézte: a fejedelem gyermekként élte meg Magyarország felszabadulását a török elnyomás alól, de már fiatalként megtapasztalta, hogy Magyarország nem lett szabad, hiszen a Habsburg Birodalom nem felszabadított országként, hanem leigázottként, alattvalóként tekintett hazájára. A köztársasági elnök rámutatott: II. Rákóczi Ferenc okkal hiányolta a Kárpát-medence népeinek törvényes jogait, s hirdette, nincs törvényes hatalom szabadság nélkül, s ezért – nem hatalomvágyból, hanem szabadságot akarva – indult harcba, mert tudta, hogy a szabadsághoz önrendelkezés és nemzeti önállóság kell.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.