Pesti Srácok

Latorcai Csaba: a magyar szabadságharcos nép – Felszentelték II. Rákóczi Ferenc mellszobrát Ecséden

Latorcai Csaba: a magyar szabadságharcos nép – Felszentelték II. Rákóczi Ferenc mellszobrát Ecséden

A magyar szabadságharcos nép, amely soha nem hajlik meg idegen hatalmak és érdekek előtt – jelentette ki a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára szombaton, a Heves vármegyei Ecséden, ahol felszentelték II. Rákóczi Ferenc emléktábláját és mellszobrát. Latorcai Csaba köszöntőjében a fejedelem korát a jelennel párhuzamba állítva rámutatott: ezekben a válságokkal terhes időkben a magyarság ismét történelmi vizsgát tesz.

– tette hozzá. Szavai szerint a hős elődökhöz hasonlóan a "ma kurucai" is bátran felveszik a kesztyűt, és kiállnak a nemzet értékei és érdekei mellett. Ellenállnak a nagyhatalmi érdekeknek és azoknak a belső erőknek, amelyek politikai, gazdasági, vagy pénzügyi manipulációk mentén egykor Keletnek, most pedig Nyugatnak hajbókolva maréknyi dollárért adnák fel Magyarország önállóságát.

Túri Török Tibor szobrászművész II. Rákóczi Ferenc mellszobra az avatásán az ecsédi Mindenszentek római katolikus templom mellett 2023. szeptember 23-án. Fotó: MTI/Komka Péter
PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Komka Péter

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.