Pesti Srácok

Varga Judit: a haza szolgálata az örök küldetésünk

Varga Judit: a haza szolgálata az örök küldetésünk

Ahogyan Rákóczi számára, úgy számunkra is a haza szolgálata az örök küldetésünk – jelentette ki Varga Judit, az igazságügyi miniszter pénteken, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vaján, a II. Rákóczi Ferenc születésének 346. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

Varga Judit a Magyar Nemzeti Múzeum Vay Ádám Muzeális Gyűjteményének udvarán elmondott beszédében hangsúlyozta: emlékeznünk kell a fejedelem tetteire, amelyeket – mint ahogyan szállóigévé jelmondata tanúsítja – "Istennel a hazáért és a szabadságért" vívott.

– fogalmazott a tárcavezető. Hozzátette: tudta ezt akkoriban Rákóczi és tudjuk ezt mi is, ezért most nekünk meg kell óvni gyermekeinket, megőrizni Magyarország békéjét és megvédeni az elmúlt tizenkét év eredményét. A miniszter kifejtette: a magyaroknak nemcsak saját magunkról tanít sokat a történelem, hanem arról is, hogy az élet kihívásaira itt, Közép-Európában milyen válaszokat kell adnunk. II. Rákóczi Ferenc életét, alakjának a magyar történelemre gyakorolt jelentőségét hangsúlyozva a miniszter elmondta: a magyarság megmaradásának bizonytalan idejében a fejedelem felismerte, hogy nem engedhető meg a magyar akarat végleges elvesztése.

PestiSracok facebook image

– emlékeztetett Varga Judit, megjegyezve: ez a tapasztalat örökre a magyarok emlékezetébe vésődött és alkotmányos önazonosságunk részévé vált. Közölte: őseink az ország szabadságának, békéjének és biztonságának megőrzését hagyták küldetésként örökül a jövő magyarjai számára, nekünk, a XXI. század magyarjainak pedig fel kell nőnünk ehhez a feladathoz.

– hangoztatta az igazságügyi miniszter, hozzátéve: aki nem a biztonságot és a békét helyezi előtérbe, az nem a magyar nemzet érdekét szolgálja. Szavai szerint, aki fegyvereket akar küldeni a háborúba, annak csak a saját politikai haszonszerzése számít, a magyar katonákat idegen háborúba küldők pedig biztosan nem a saját hazájukat szeretik és annak biztonságát tartják a legfontosabbnak.

– vélekedett. Rögzítette: Magyarország nem főnyereménye szeretne lenni a nemzetközi közösségnek és Brüsszelnek; mi egyenrangú tárgyalópartnerek szeretnénk lenni és azok is vagyunk, nemzeti érdekeink pedig tiszteletet parancsolnak mások szemében is. Hangsúlyozta: a magyarok ragaszkodnak gyermekeik védelméhez, hiszen ők fennmaradásuk zálogai egy olyan korban, ahol a liberális progresszió fontosabbnak tartja bizonyos szexuális lobbiérdekeket, mint a gyermekek védelmét. Varga Judit a jövő vasárnap tartandó országgyűlési választásokra kitérve azt mondta: el kell menni szavazni április 3-án és négy határozott nemmel kell megvédeni gyermekeinket is.

– emelte ki a választás tétjét a miniszter. Varga Judit felhívta a figyelmet: 2010 óta a kormány mindent megtett azért, hogy a magyar név megint szép legyen és méltó régi nagy híréhez, a baloldal viszont – szándékosan vagy tudatlanul – mindent megtesz, hogy veszélybe sodorja az elmúlt tizenkét év közös munkájának eredményeit.

– sorolta Varga Judit, hozzátéve: nem szabad, hogy ez a múlt visszatérjen Magyarországra.

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója történelmi visszatekintésében felidézte: a magyarok legnagyobb szabadságküzdelmei sorra veszteséggel zárultak, de mégis itt vagyunk és mégis egy erős és büszke nemzet tagjai vagyunk. Rákóczi sorsában, személyes történeteiben és kudarcaiban ott van a magyar nemzet valamennyi bukása és kudarca, de egyben történelmük felemelő szépségei is – hangoztatta a főigazgató. Az ünnepséget követően a jelenlévők az emlékezés koszorúit helyezték el II. Rákóczi Ferenc mellszobra előtt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.