Pesti Srácok

Hatalmas gyomrost kapott a bulinegyed Niedermülleréktől

Hatalmas gyomrost kapott a bulinegyed Niedermülleréktől

Tegnap csendben elfogadta minden idők legszigorúbb csendrendeletét a hetedik kerület közgyűlése a bulinegyedben. Ennek értelmében a meghatározott területen kívül eső VII. kerületi üzletek és vendéglátóhelyek nem lehetnek nyitva éjfél és reggel 6 óra között. De azok is csak külön engedéllyel – írja a Portfolio.

Már régóta folynak az egyeztetések a bulinegyedben a szórakozóhelyek és a lakosság között. Márciusban láttak napvilágot az első javaslatok, amelyek arról szóltak többek közt, hogy a vendéglátóhelyek este 10 és reggel 8 óra között nem végezhetnek áruszállítást, éjfél után mindenki számára szabadon használhatóvá kell tenniük a mellékhelyiségeket, a közterületi alkoholfogyasztást vissza kell szorítaniuk és a zajterhelés visszaszorítása egy zajmérő eszközt is fel kell szereltetniük.

Most, amikor a koronavírus miatti veszélyhelyzet megszűnése miatt éppen újraéledeznek a vendéglátóhelyek, a VII. kerületi önkormányzat elfogadott egy igen szigorú korlátozást, amit még a járvány előtti időszakban dolgoztak ki. Ez az új korlátozás kimondja, hogy az önkormányzat területén található, szeszesitalt forgalmazó, vendéglátó tevékenységet folytató üzletek 24 és 6 óra között nem tarthatnak nyitva. A rendelet a vendéglátóhelyként és a boltként működő üzletekre is egyaránt vonatkozik, kivéve, ha nincs vendéglátói tevékenység. Ez esetben a boltok csak úgy lehetnek éjfél után is nyitva, ha este 22 és reggel 6 óra között nem árusítanak alkoholt. A vendéglátóhelyeknél pedig a Király utca – Erzsébet körút – Rákóczi út – Károly körút által határolt területen belüli (ideértve az Erzsébet körút mindkét oldalán lévő épülettömböket) üzletek (vagyis jelen esetben kocsmák, bárok, szórakozóhelyek) csak akkor lehetnek nyitva, ha arra külön engedélyt kérnek az önkormányzattól. Az adott területen belüli vendéglátóhelyeknek a kérelem benyújtásához több kritériumnak is meg kell felelni; többek között nem engedhetik például a vendégeknek, hogy kivigyenek az utcára szeszesitalt, biztosítani kell a nem vendégek számára is ingyenesen a mellékhelyiség használatát, nem végezhetnek göngyölegmozgató tevékenységet 22 és reggel 6 óra között, mérniük kell a zajszintet egy erre meghatározott eszközzel, takarítaniuk kell az utcát, nem adhatnak műanyagpohárban italt.

A Portfolio cikke szerint a bejelentett intézkedések nagyon megosztóak és komoly vita is zajlik a háttérben. Amikor elindultak az egyeztetések és megjelentek az első javaslatok a kritériumrendszerről, a Night Mayor BUD nevű egyesület (akik a bulinegyedben a lévő helyzetet akarták megoldani, konszolidálni) még a támogatását is kifejezte, mondván, hogy először született Budapesten olyan döntés, amelyben nem minden szolgáltatót egy kalap alá véve szabályozzák az éjszakai nyitva tartást. Németh G. Dániel, a Night Mayor BUD egyesület szóvivője most közösségi oldalán úgy fogalmaz:

PestiSracok facebook image

A korlátozások ütemezése abból a szempontból biztosan meglepő, hogy ebben az időszakban befagyott a vendéglátóhelyek forgalma, és éppen most kezdenek újra kinyitni; másrészt, most még egy darabig vélhetően a budapesti turizmus sem fog úgy teljesíteni, mint eddig.

Forrás: Portfolio; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.