Pesti Srácok

Hivatalosan is megalakult a European Patriots Unite Egyesület – Rendezvényt szerveznek Budapesten

Hivatalosan is megalakult a European Patriots Unite Egyesület – Rendezvényt szerveznek Budapesten

Szeptemberben nagyszabású, európai szintű, hazafias rendezvényt szervez a European Patriots Unite Budapesten, amit akár az európai büszkeség napjának is nevezhetünk, és amely az európai nemzeti értékek fontosságát, sokszínűségét és különlegességét mutatja majd be – a gasztronómia eszközeivel is. A European Patriots Unite az európai patriótákat egyesítő, magyarországi központú civil egyesület, amelynek vezetősége csütörtökön ismertette közösségük főbb céljait, ami a legfőképp az európai patrióták erőinek egyesítésére és civil összefogására terjed ki.

Kremser Tamás, az egyesület elnöke az elmúlt időszak hazai és nemzetközi rendezvényeiről számolt be. 2017-ben és 2019-ben már az Európai Parlament épülete előtt, Brüsszelben tartották meg nemzetközi, hazafias demonstrációjukat a tömeges migráció és bevándorlás ellen. Tavaly portálunk tudósított arról, ahogy élőben, Matteo Salvini mellől jelentkezett be a Patriots néhány tagja. A közelmúltban pedig a koronavírus által előidézett állapotra reagálva 400 mosható maszkot adományoztak egy idősek otthonának, a járványhelyzet könnyebb átvészelésének érdekében.

Walter Pál Péter, az egyesület ügyvezetője az összeeurópai összefogás fontosságáról beszélt a liberalizmus és a globalizmus visszaszorítása és ellehetetlenítése érdekében.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Walter.

Gaudi-Nagy belátott a brüsszeli boszorkánykonyhába

A szervezet megalakulásánk és bejegyzésénk bejelentését egy jelképes időpontra, június 18-ára időzítették. 334 éve, 1686-ban ezen a napon kezdődött meg ugyanis Buda várának ostroma, amelynek végén az európai nemzetek egyesített hadai kitartó, közös küzdelemmel visszafoglalták a kontinensfoglaló törököktől a magyar fővárost. Fotó: European Patriots Unite Egyesület

Dr. Gaudi-Nagy Tamás, európai jogi szakjogász, az egyesület elnökségi tagja Európa patrióta ön- és értékvédő polgárai jogvédelmének fontosságát emelte ki; tervezik egy európai szintű hazafias jogvédő hálózat kiépítését is. Elmondta, hogy az egymással együttműködő, egymást kölcsönösen tisztelő, közös munkára képes európai patrióták cselekvő szövetségét tartja a legfontosabb célnak. A korábban Morvai Krisztina mellett európai parlamenti tanácsadóként és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése tagjaként tevékenykedő szakjogásznak volt lehetősége belelátni a brüsszeli liberális, globalista és patriofób (hazájukat szeretőket gyűlölők) politika boszorkánykonyháiba is. Kiemelte, hogy ma már ez a fajta politika nyíltan és intézményesen törekszik az európai hagyományos nemzetek és a keresztény európai kultúra felszámolására a bevándoroltatás, a multikulturalizmus és a véleménydiktatúra fegyvereivel. Ennek megálljt kell parancsolni a valódi európai hazafias civil ellenállás eszközeivel is.

Hazafias rendezvény Budapesten

Csíkhelyi Levente, szintén elnökségi tag az egyesület elérhetőségeit ismertette és felhívta a közvélemény figyelmét, hogy idén szeptemberben nagyszabású, európai szintű, hazafias rendezvényt szerveznek Budapesten, amit akár az európai büszkeség napjának is nevezhetünk, és amely az európai nemzeti értékek fontosságát, sokszínűségét és különlegességét mutatja majd be a gasztronómia eszközeivel is.

Az egyesület bemutatkozó videója ITT tekinthető meg.

A szervezet azt írja: támogatni kíván minden olyan kezdeményezést, néprészvétellel megvalósuló törvényes akciót, megmozdulást, amely az érték- és önvédő és összefogásra nyitott, egymás tiszteletére képes és kész európai népek és nemzetek megmaradását, érdekeit és értékeinek védelmét szolgálja. Az egyesület tagjai ennek szellemében szervezték meg 2017-ben és 2019-ben az EU bevándorlási politikája ellen Brüsszelben a „Freedom Hungary, Freedom for Europe” jelszó jegyében tartott sikeres összeurópai, patrióta tiltakozó meneteket és gyűléseket is.

Önvédő és szolidáris összefogás

A European Patriots Unite Egyesület minden lehetséges szinten küzdeni kíván a keresztény-nemzeti Európáért és célirányos akcióival elő kívánja mozdítani a hazafias európai civilek érték- és önvédő és szolidáris összefogását a bevándorlás, a multikulturalizmus és az európai polgárok alapvető szabadságjogait (például a vélemény-nyilvánítási szabadságot) is korlátozni kívánó globalista hatalmi törekvések ellen. Mint írják: a terveik között szerepel, hogy megszervezzék az érték- és önvédő, hagyományos európai nemzetek, így a magyar nemzet kulturális, keresztény, nemzeti örökségét, hagyományait, gasztronómiai és művészeti értékeit védő akciókat, és az ezen értékeket megjelenítő európai patrióta rendezvényeket, fesztiválokat, szakmai programokat.

– írja a szervezet.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.