Pesti Srácok

Hollik: A magyar embereknek joga van tudni, mely civil szervezeteket és kik pénzelnek külföldről

null

A magyar embereknek joga van tudni, hogy mely civil szervezeteket és kik pénzelnek külföldről – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki, online tájékoztatóján. Hangsúlyozta: ennek az alapelvnek érvényt is fognak szerezni az Európai Bíróság ítéletének figyelembe vétele mellett. Hollik István azt mondta, úgy tűnik, újabb csata előtt állnak.

A nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója kijelentette, hogy a Soros-szervezetek lobbijának köszönhetően az Európai Bíróság előző nap kimondta: nem tetszik nekik a 2017-es törvény, amelyet azért alkottak meg, hogy átláthatóvá tegyék Magyarországon a külföldről finanszírozott és itthon működő civil szervezetek pénzügyeit. Az ítéleten természetesen nem csodálkoznak – mondta Hollik István, hozzátéve: a Soros-hálózat és a baloldal a kezdetektől erős lobbizást folytatott a törvény ellen.

– fűzte hozzá. A politikus rámutatott: úgy gondolják, a Soros-szervezetek és a Soros-hálózat átláthatóságára minden korábbinál nagyobb szükség van, és ebben csak megerősítették őket az elmúlt időszak eseményei Magyarországon, Európában és a tengerentúlon.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki. Hollik István azt mondta: a külföldről finanszírozott szervezetek folyamatosan nyomást gyakorolnak a nemzeti kormányokra, a bevándorlás- és gazdaságpolitikára, és rendszeresen beavatkoznak a választásokba, így sértve a nemzeti szuverenitást, amit láthattak a 2018-as választások alkalmával is. A kommunikációs igazgató kiemelte: újabbnál újabb támadásokat indítanak Magyarország ellen, erre még a járványt és a gyöngyöspatai ügyet is felhasználták.

– jelentette ki Hollik István.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.