soros civiljei
Újabb támadási hullámot készít elő Magyarország ellen Soros György
Támadás, megbélyegzés, megfélemlítés, kirekesztés, végül a politikai hatalom elvétele a nemzeti erőktől, majd ennek átadása a globalista, bevándorláspárti politikai pártoknak. Ez Soros György forgatókönyve a magyar és a lengyel kormány megdöntésére, ám a nyílt társadalom atyjaként számontartott milliárdos most egy amerikai leleplező cikknek köszönhetően lebukott. Ma már világosan látható, hogy Soros György egy komplett – nem hivatalos – hálózatot hozott létre azért, hogy folyamatosan támadás alatt tarthassa Magyarországot és az Orbán-kormányt. Látszólag a Magyarországot Amerikában bírálók különböző szervezetekhez tartoznak és egymástól függetlenek. Azonban ha jobban megnézzük, kiderül, hogy az amerikai sajtóban és törvényhozásban zajló, Magyarország elleni támadások mögött egy szervezet áll, és ezt Soros György irányítja – írja a Magyar Nemzet. Soros civiljei nem vesznek el, csak átalakulnak - Újabb tüntetéshullám kezdődik a Parlamentnél
Nagyon úgy tűnik, hogy a sikertelenségbe fulladt demonstrációhullámot kipihenve új erőre kaptak Soros civiljei, hiszen azt tervezik, hogy pénteken délután újfent a Parlament elé vonulnak. Tüntettek már az alaptörvény módosítása ellen - ugyan akciójuk igencsak gyengére sikeredett -, de próbálkoztak a kormányalakítás megakadályozásával is, elsősorban azonban saját magukért vonultak utcára: a bevándorlást segítőket büntetőjogi felelősségre vonással fenyegető Stop Soros törvény ellen, illetve a civiltörvény ellen, ami a külföldről támogatott szervezetek finanszírozását teszi átláthatóvá. Néhányan, a legkitartóbbak még próbálkoztak az alkotmánymódosítás elfogadása napján, aztán a melegfelvonuláson, majd úgy tűnt, kifulladtak. Még Soros György is beismerte, hogy Orbán Viktor és kormánya megakadt a torkán. Mostanra mégis új ügyeket találtak, amelyek talán szimpatikusabbá tehetik őket a magyar emberek körében. Az új szerephez pedig új köntös is kellett. Ezúttal éppen az otthonápolást tűzték a zászlajukra. A mozgalom élére pedig egy aHang nevű, idén februárban alakult szerveződést állítottak. A PestiSrácok megtalálta a szociálisan rászorulókat eszközként felhasználó civileket, akikről kiderült, nem is olyan újak a porondon. Vagyis Soros-civil nem vész el, csak átalakul... Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.