Pesti Srácok

Soros civiljei minden eszközzel gátolják, hogy sikeresen védekezzünk a bevándorlás ellen

null

A kormány célja a civil törvény módosításával az átláthatóság megteremtése volt, amit megoldottak. A vidéki városokban pedig nem civilek elleni kampány, hanem védekezés folyik. Soros György, és az általa támogatott szervezetek mindent megtettek annak érdekében, hogy megakadályozzák, hogy hatékonyan tudjon védekezni az ország a bevándorlás megakadályozásában - jelentette ki Gulyás Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A Fidesz frakcióvezetője az

ATV-n

arról beszélt, hogy pártja választási programja az elmúlt hét év kormányzati teljesítménye alapján látható és megismerhető. Hozzátette kormánypárt esetében különösen nincs jelentősége a programnak.

A beszélgetés egyik fő témája a civil törvény volt. A műsorvezető Németh Szilárd korábbi kijelentését idézte, aki szerint "kitakarítják az országból azokat a civileket, akik politikai vagy külföldi érdekeket szolgálnak". Krug Emília arra volt kíváncsi, mennyire elégedett a frakcióvezető mennyire elégedett a program végrehajtásának tempójával.

PestiSracok facebook image

Gulyás Gergely hangsúlyozta, a civilek ellen semmilyen kampányt nem folytatnak és emlékeztetett arra, hogy 70 ezer civil szervezet van bejegyezve a Fővárosi Bíróság nyilvántartása szerint Magyarországon. Van, nagyjából 5-6 tucat szervezet, akik jelentős támogatást kapnak Soros Györgytől, és van közülük 5-6, amelyek nagyon erősen bevándorláspártiak. Ezekkel a szervezetekkel komoly vitáik vannak, és úgy gondolják, hogy a tevékenységüknek az ország szuverenitására és a bevándorlás ellenes küzdelemre is komoly veszélyt jelentenek.

Ha elégedett az átláthatóság megteremtésével, akkor miért folytatódik a kampány a vidéki városokban a civilek ellen - firtatta a műsorvezető. Mire Gulyás aláhúzta,

nem a kampány, hanem a védekezés folytatódik.

Hozzátette, nem civil szervezeteket, hanem tevékenységeket korlátoz a kormány, azokat, amelyek az ország biztonságával összeegyeztethetetlenek. Az a tevékenység, amely a bevándorlás illegális formáját támogatja, az a magyar nemzet biztonságával összeegyeztethetetlen.

A műsorban szóba került a Jobbik plakátkampánya is. Gulyás Gergely megjegyezte, hogy szerinte plakátkampányával Vona pártja minden határon túlment. Európai országokban nem tesznek ki kormányzati szereplőkről olyan plakátot, hogy ők lopnak - mondta.

Vagyis, ahhoz képest finomak voltak a kormányzati reakciók, ahogy a Jobbik támadt a választott politikai vezetőkre. Az Állami Számvevőszék büntetéséről pedig úgy vélekedett, hogy az a Fidesz politikai érdekeivel ellentétes, különösen az időzítés. Ha valaki olvasta az inkriminált szerződéseket, akkor az láthatta, hogy az a megállapodás a színlelt szerződés iskolapéldája.

atv, Vezető kép: atv.hu