Pesti Srácok

Húsz év börtönre ítélték sikkasztás miatt a kongói elnök kabinetfőnökét

Húsz év börtönre ítélték sikkasztás miatt a kongói elnök kabinetfőnökét

Húsz év börtönre ítélte a Kongói Demokratikus Köztársaság legfelsőbb bírósága szombaton sikkasztás miatt az elnök kabinetfőnökét.

A vád szerint Vital Kamerhe, aki egykor az elnöki szék várományosának számított, 48 millió dollár (15 milliárd forint) közvagyont sikkasztott el Felix Tshisekedi elnök szociális lakásépítési programjából.

– jelentette ki Pierrot Bankenge Mvita, az ügyben elnöklő bíró, aki a koronavírus-járvány miatt szájmaszkot és gumikesztyűt viselt az ítélethirdetésen. Kamerhét húsz év nehéz fizikai munkával töltendő szabadságvesztéssel sújtották. A politikus tagadja az ellene felhozott vádakat; szerinte az eljárás politikai indíttatású. Védője, Jean-Marie Kabengela Ilunga az ítéletet emberi jogi jogsértésnek nevezte, és bejelentette, hogy fellebbezést nyújtanak be. Kamerhe Tshisekedit támogatta sikeres 2018-as elnökválasztási kampányában, cserébe azért, hogy a most hivatalban lévő elnök az ő kampányát támogassa 2023-ban. Az ítélet miatt azonban Kamerhe az elkövetkező tíz évben nem indulhat elnökválasztáson. Április 8-án történt őrizetbe vétele hatalmas felzúdulást keltett az afrikai országban. A múlt héten az igazságügyi miniszter ráadásul nyilvánosságra hozta, hogy az ügyben korábban elnöklő bíró, akiről úgy tartották, hogy szívinfarktusban halt meg, valójában brutális gyilkosság áldozatává lett. Jogvédők és a nemzetközi közösség egyaránt sürgette Tshisekedit, hogy váltsa be választási ígéretét, és vessen véget az országban burjánzó korrupciónak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?