Pesti Srácok

Katonai akcióval fenyegette Dél-Koreát Kim Dzsong Un húga

Katonai akcióval fenyegette Dél-Koreát Kim Dzsong Un húga

Katonai akcióval fenyegette meg Dél-Koreát Kim Dzsong Un észak-koreai vezető húga a KCNA észak-koreai állami hírügynökséghez szombaton eljuttatott közleményében, amiért Szöul szerinte nem tesz semmit a dél-koreai aktivisták szórólapkampánya ellen.

Kim Jo Dzsong az észak-koreai kormányzó Munkáspárt Központi Bizottságának első osztályvezető-helyettese, a közleményben úgy fogalmazott: "a déli szomszédnak adandó megtorló választ az ország hadseregének vezetőire bízza". Nem sokkal korábban Kvon Dzsong Un, az észak-koreai külügyminisztérium amerikai ügyekért felelős részlegének vezetője azt mondta, Szöulnak fel kellene hagynia az észak-koreai nukleáris leszereléssel kapcsolatos "értelmetlen" nyilatkozatokkal. Hozzátette: Észak-Korea növelni fogja katonai kapacitásait az Egyesült Államoknak az országra jelentett fenyegetése miatt.

Pénteken Ri Szon Gvon külügyminiszter a KCNA állami hírügynökség által közölt nyilatkozatában szintén leszögezte: Washington politikája továbbra is hosszú távú fenyegetést jelent az észak-koreai államra és népére nézve. Az észak-koreai vezető húga a héten már figyelmeztetett, hogy amennyiben nem ér véget a szórólapkampány, a katonai feszültség csökkentését célzó 2018-as egyezmény felmondása mellett Phenjan bezárhatja a Korea-közi összekötő irodát, valamint leállíthatja a Keszong határvárosban lévő közös ipari park működését. Kim Jo Dzsong – akinek szakértők szerint döntő szava van Korea-közi ügyekben – ekkor "emberi hulladéknak, korcs kutyáknak" nevezte az aktivistákat, a phenjani Munkapárt Korea-közi ügyekért felelős osztályának szóvivője pedig komolytalannak nevezte a "provokáció" leállítására vonatkozó szöuli ígéreteket.

Az összekötő iroda és a keszongi ipari park a két Korea közötti békés viszony két, talán legfontosabb szimbóluma. Észak-koreai disszidensek és más aktivisták az elmúlt hetekben apró hőlégballonok segítségével szórólapokat juttattak át Dél-Koreából a határon, amelyekben erőteljesen bírálták a phenjani rezsimet és a katasztrofális emberi jogi helyzetet. Szerdán a dél-koreai védelmi tárca bejelentette, hogy feljelentést tesz két, a phenjani rezsimet bíráló röplapokat terjesztő szervezet ellen. Elemzők emlékeztetnek arra, hogy bár Szöul korábban is igyekezett megakadályozni az ilyen jellegű, évek óta tartó szórólapkampányokat, mindezidáig – a szólásszabadságra hivatkozva – nem tiltotta meg őket. Az elmúlt hónapokban Phenjan szinte minden együttműködést megszakított Szöullal.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.