Pesti Srácok

Kínai kémrepülő hatolt be Dél-Korea légvédelmi övezetébe

Kínai kémrepülő hatolt be Dél-Korea légvédelmi övezetébe

Kínai kémrepülő hatolt be a hét elején Dél-Korea légvédelmi övezetébe – jelentette katonai forrásokra hivatkozva szerdán a Yonhap dél-koreai hírügynökség.

A dél-koreai katonai vezetés szerint egy Y-9 típusú kínai felderítőgép volt az, amely hétfőn reggel a Dél-Korea déli részén fekvő Csedzsu-sziget közelében, majd a dél-koreai ellenőrzés alatt álló, de Japán által is követelt Dogdo, japánul Takesima-szigetcsoport felé vette az irányt, és átlépett a japán légvédelmi zónába. A kínai gép megjelenése miatt egy dél-koreai vadászgépet is riasztottak, és felvették a kapcsolatot Pekinggel a két ország közötti katonai csatornán. Kína arról tájékoztatta Szöult, hogy a repülő gyakorlatot hajtott végre. A légvédelmi zónák nem tekinthetők az ország légterének, így Kína nem sértett nemzetközi jogot a berepüléssel, de a véletlen incidensek elkerülése érdekében a külföldi katonai repülőgépek általában értesítik az érintett országot, mielőtt megközelítik ezeket a zónákat. Kínai gépek 2019-ben több, mint 25 alkalommal repültek be Dél-Korea légvédelmi területére – tudatták a Yonhappal katonai források.

Forrás/fotó: Reuters

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Ennyit a cserdi csodáról: eltűnt százmilliók, bűnöző zugügyvéd, bebukott projektek

Exkluzív 2020 október 22.
Három nagy cserdi uniós beruházásra nyújtott támogatás is érintett lehet abban a büntetőügyben, amelyeknek a kirobbanása előtt vetett véget életének a Baranya megyei kistelepülés, Cserdi polgármestere, Bogdán László – tudta meg a PestiSrácok.hu. A polgármesteri hivatal 80 oldalas átadás-átvételi jegyzőkönyvéből kiderül, hogy csaknem 400 millió forint tűnhetett el a település számláiról: ezek között szerepel az a 265 millió forintos kerékpárút építésre kapott összeg, amihez még hozzá sem nyúlhattak volna, és két másik nagy projekttel is gondok lehetnek, azok kifizetett forrása is hiányos. A háromból kérdéses, hogy akár egy is sikerrel zárul-e. A terményraktár a legnagyobb jóindulattal 70 százalékos készültségi szinten van, de az összes pénzből már csak 13 millió maradt, a bölcsőde kiviteli tervei ugyan már kész vannak, de egy kapavágás sem történt, a pályázati támogatásnak ehhez képest már a negyede elfogyott. A kerékpárútra kapott pénz hiánya az egész megye kerékpárút-hálózati fejlesztését, 9 kistelepülés közös projektjét veszélyezteti. A százmilliók eltűnésében közrejátszhatott egy pécsi jogtanácsos, akire Bogdán a projektek irányítását bízta. A PestiSrácok megtudta, hogy a férfit a gazdasági tevékenységtől már korábban eltiltották, és csalás miatt, egy másik ügyben éppen a napokban ítélték több éves letöltendő börtönbüntetésre. Portálunknak exkluzív nyilatkozatot adott annak a közös önkormányzati hivatalnak a vezetője, ahová Cserdi is tartozik. Papp Gizella többek között arról beszélt, hogy Bogdán László roma felzárkóztatásra kapott forrásnak hazudta a kerékpárútra nyert támogatást és az egészet elköltötték – mivel ők nem ismerték a pénz eredetét és célját, a költéseket fedező csapatépítésről, mentorálásról, tanácsadásról szóló tízmilliós számlák sem tűntek aggályosnak. Tényfeltáró helyszíni riportunk után Cserdi kapcsán legfeljebb egy dolog tűnhet majd csodának: hogy mindaz, ami a csillogtatott színfalak mögött a faluban valóban történt, csak most bukott ki.