Pesti Srácok

Nyomoz az NNI a mentős videó ügyében – közölte az Operatív Törzs (visszanézhető videó)

A rendkívüli jogrend legvégére is jutott érdekesség a baloldal izgágaságának köszönhetően. A Nemzeti Nyomozó Iroda ugyanis hivatalból nyomozást rendelt el a mentős videó néven elhíresült ügyben – közölték az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján. A rendőrök egy nőt (feltehetően Németh Athinát – a szerk.) gyanúsítottként hallgattak ki, és házkutatást tartottak nála, ahol tárgyi bizonyítékokat foglaltak le.

Az Országgyűlés várhatóan ma fogadja el a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt. Ez egyúttal újabb könnyítő intézkedéseket is jelent, feloldják az egészségügyi, a rendvédelmi dolgozók és a kormánytisztviselők utazási korlátozását, és engedélyezik a mozik és színházak látogatását. Fennmarad azonban a készenlét, az Operatív Törzs keretén belül megalakították az azonnali helyszíni intézkedésekre alkalmas járványügyi bevetési egységet. Ez egészségügyi, mentős, katasztrófavédelmi vezetőket, a honvédség vegyvédelmi zászlóaljának parancsnokát, továbbá a kórházparancsnokok törzsvezetőjét tömöríti. A nem magyar állampolgárok személyforgalomban továbbra is csak azokból az országokból léphetnek be Magyarországra, amelyekkel ezt kétoldalú megállapodás szabályozza. A magyar állampolgároknak a célország konzuli szolgálatánál érdemes ellenőrizniük a belépés lehetőségét utazás előtt.

Két idős, krónikus beteg koronavírus-fertőzött elhunyt tegnap, ám csupán egy fővel emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. Az aktív fertőzöttek száma folyamatosan csökken, immár ezer alatt van. Konszolidálódott, és lezajlott az első hullám Magyarországon – közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a világjárvány még zajlik, számos országban emelkedik a fertőzöttek száma, és jelentős halálozási adatokat is regisztrálnak. Mint mondta, fellélegezhetünk, de a járványügyi éberséget fenn kell tartani, mert a vírus jelen van, még mindig fertőzöttek vannak köztünk. Nehezíti a helyzetet és a védőoltás elkészítését, hogy könnyen mutálódik a koronavírus, Magyarországon is több fajtájával találkoztak már a szakemberek.

PestiSracok facebook image

– mondta, figyelmeztetve, hogy ezek örök érvényű szabályok, amelyeket a továbbiakban is meg kell tartanunk. Hozzátette, a kormány fog dönteni a kötelező maszkviselésről a tömegközlekedésben, illetve az idősek vásárlási idősávjáról, de itt is változás várható.

Az élő közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető! A visszanézhető változatot a Videa segítségével adjuk közre.

Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak! Ha leállna a közvetítés, frissítse az oldalt!

PESTISRÁCOK.HU

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.