Matovič Trianon évfordulóján kért bocsánatot a felvidéki magyaroktól

Kedves barátaim, akiknek őszintén számít a békés szlovák-magyar együttélés Szlovákiában – őszintén bocsánatot akarok kérni minden igazságtalanságért, amit azért kellett megélnetek, mert nem voltatok hajlandóak megválni az anyanyelvetektől – írja Facebook-oldalán Igor Matovič szlovák kormányfő. Bocsánatkérése időpontjául Trianon évfordulóját választotta, nem véletlenül.
Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő nem sokkal éjfél előtt üzent a szlovákiai magyaroknak a közösségi hálón a trianoni döntés századik évfordulóján – írja az Új Szó. Matovič még a keddi napon találkozóra hívott száz felvidéki magyart. Mint most írta, azért, hogy tiszteletet, köszönetet és megértést mutasson a magyar nemzetiségű szlovákiai állampolgárok felé. A kormányfő júniusi 4-i bejegyzését magyar köszönéssel indította: "Szia kedves barátaim!" Majd kifejtette, hogy ő mindig is gyengének tartotta azokat a szlovák politikusokat, akik hallgattak a trianoni szerződés évfordulóján.
Kedves barátaim, akiknek őszintén számít a békés szlovák-magyar együttélés Szlovákiában – őszintén bocsánatot akarok kérni minden igazságtalanságért, amit azért kellett megélnetek, mert nem voltatok hajlandóak megválni az anyanyelvetektől. Egyúttal megértést kérek tőletek azon szlovákok számára a múltból, akik hasonló okokból szenvedtek főleg a 19. század második felében a Magyar Királyságban.
A múltat nem mi írtuk, a jövő a kezünkben van. Lépjünk ki ezért az elkövetkező időkbe közösen, egymás oldalán, mindenki a saját anyanyelvével

– írta Facebook-oldalán nem sokkal éjfél előtt Igor Matovič.
Vezető kép: MTI/EPA/Martin Divišek