Pesti Srácok

Merkely Béla szerint szuperfertőző lehetett a magyar úszók között

null

A Semmelweis Egyetem rektorát meglepte, hogy a magyar úszók közül többen is elkapták a koronavírust. Merkely Béla úgy gondolja, a sportolók között lehetett egy szuperfertőző, tehát feltehetően egyetlen személy fertőzte meg a többséget. A professzor abban bízik, hogy a tokiói olimpiáig úrrá leszünk a vírus okozta helyzeten. Az úszók esetében az egy hónap leállás után egyébként nagyjából három hónapra van szükség ahhoz, hogy utolérjék magukat a sportolók.

– fejtette ki Merkely professzor a Nemzeti Sportnak adott interjújában.

PestiSracok facebook image

– magyarázta a professzor. A neves szakember úgy véli, az úszók egyhónapos kihagyás után nagyjából három hónap alatt tudják utolérni magukat; ennek megfelelően például Hosszú Katinka négy-hat hónap alatt érheti el ismét a csúcsformáját. Merkely Béla szerint a koronavírus-járvány miatt a mostani feltételekkel nem kivitelezhető az olimpia, de van remény, mert az oltóanyagon már dolgoznak, és lehet olyan forgatókönyv is, hogy a vírus „leszokik az emberről”.

– hangsúlyozta a professzor. Merkely Béla szerint a koronavírus-járvány komoly kihívás, bár a nyugat-európai és amerikai kollégáival egyetértve azt mondja, szerinte az influenza sokkal nagyobb kárt okoz a világban. Az influenzavírus időről időre módosul, de az ehhez értők azt mondják, a Covid stabil vírus, ami azt is jelenti, hogy ha meglesz végre a vakcina, ki tudjuk majd zárni az életünkből, ahogy a kanyarót is kizártuk. Ám egyelőre nincs vakcina; a professzor szerint a 2021-es év is a vírus ittléte és nem ittléte körül forog majd, ezért célszerű felkészülni a második hullámra.

Forrás: Nemzeti Sport; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu