Pesti Srácok

Most a BBC-ben kellett megvédeni a magyar álláspontot – A riportert nem érdekelték a tények

null

Varga Judit igazságügyi miniszter igen jól állta a sarat a BBC Newsnight című műsorában, akinek rövid időn belül sokadik alkalommal kellett a magyar rendkívüli jogrend védelmére kelnie a nemzetközi sajtóban – számolt be a Magyar Nemzet.

A brit közszolgálati csatorna csütörtök késő éjjel élőben kapcsolta adásba a magyar igazságügyi minisztert, akinek nem volt könnyű dolga, hiszen a beszélgetés felvezetőjében Szél Bernadett tűnt fel, szokásához híven világgá kürtölve, hogy Magyarországnak radikális és szélsőjobboldali kormánya van – írják a lap összefoglalójában. A politikai vitaműsor hazánkról szóló felvezetőjében az is elhangzott, hogy hiába a jó járványügyi statisztika, a magyarok „máshogy fizetik meg” a vírushelyzet árát.

Varga Judit az adásban Kirsty Wark kérdésére kifejtette, hogy amennyiben elfogadják a rendkívüli jogrend megszüntetésére vonatkozó törvényjavaslatot, akkor a veszélyhelyzet várhatóan június 20-án megszűnik Magyarországon. Döbbenetes, de a Christiane Amanpour szerepére törő műsorvezetőnő többször is rákérdezett a veszélyhelyzetet felváltó egészségügyi járványügyi készültség jogi jellemzőire, illetve a kormány egyik régi liberális kritikusát, Sophie in ’t Veldet idézve arról értekezett, hogy az álhírterjesztés szigorú büntetése hogyan is fér össze az uniós értékekkel. Az igazságügyi miniszter udvariasan elutasította, hogy a politikai érdeke vezérelte Európai Parlament liberális politikusának véleményével érveljenek a hazai intézkedésekkel szemben. Az álhírek terjesztésével összefüggésben pedig Wark tudtára adta, hogy a kormánynak felelőssége, hogy a különleges jogrend idején a védekezést a valótlan állítások kiszűrésével segítse. A riporter többszöri nekifutásra sem értette meg, hogy rendkívüli jogrend, tehát közveszély hiányában – a balliberális oldalon sokat hangoztatott – álhírterjesztésért legfeljebb járó öt év börtön sem szabható ki – olvashatjuk az összefoglalóban.

PestiSracok facebook image

– hangzott el az utolsó, Varga Judithoz intézett felvetés, amit az igazságügyi miniszter visszautasított.

– kérdezett vissza a tárcavezető, ám a BBC riportere látszólag nem volt kíváncsi a magyar érvekre, majd a lejáró műsoridőre hivatkozva elköszönt az igazságügyi minisztertől.

Forrás: Magyar Nemzet; Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.