Pesti Srácok

Sneider: Nem Jakab irányítja a Jobbikot

null

Nem Jakab Péter intézi a 2022-es választással kapcsolatos kérdéseket, a Jobbikban jelenleg egy szűkebb csoport beszéli meg a döntéseket, az elnökség pedig rábólint – mondta Sneider Tamás, a Jobbik-frakcióból nemrégiben kilépett politikus az ATV-nek.

Az ATV.hu annak kapcsán kérdezte Sneider Tamást, hogy lemondott alelnöki pozíciójáról és kilépett a Jobbik-frakcióból. A politikus elmondta: egyelőre nincsenek konkrét tervei, viszont vannak már öten, akikkel hasonlóan gondolkodnak. Kifejtette: helyes gondolatnak tartják, hogy a Jobbik 2013 környékén eldöntötte, hogy megpróbál egy jobbközép politikát folytatni; ebben különböznek a pártból korábban kilépő Dúró Dóráéktól. Hangsúlyozta: nem volt igaz, amikor azzal vádolták őket 2018 és 2020 között, hogy Gyurcsány Ferenchez viszik a pártot.

Sneider Tamás arról is beszélt, hogy ő három lista mellett állt volna ki: nemzeti liberális, nemzeti konzervatív és a régi baloldali pártok. Úgy vélte, szükség van az ellenzéki versengésre; csak így lehet több szavazatot szerezni, az egy közös lista ugyanis sok szavazót eltántorít, és öt százalék elég ahhoz, hogy a kormánypárt győzzön. Hangsúlyozta: az egy lista elkényelmesítheti a Jobbikot, ezért is bízik abban, hogy két lista lesz.

A politikus Ungár Péterről is beszélt, annak kapcsán, hogy milyen szerepet játszott a kilépésében, és hogy tartanak-e az LMP felé. Elmondta: számára az elmúlt pár hét egyik mélypontja az ungáros sztori volt. Úgy érzi, Sorossal egy szintre került a vita: "a Jobbiknak Ungár Péter lett a saját Sorosa".

PestiSracok facebook image

Sneider elmondta: nem Jakab Péter intézi a 2022-es választással kapcsolatos lehetőségeket, a Jobbikban jelenleg egy szűkebb csoport beszéli meg a döntéseket, az elnökség pedig rábólint. A politikus szerint Szilágyi György és Gyurkovics Tibor az, akiknek nagyobb befolyása van a döntésekre, ők a Jobbik valódi vezetői. Hozzátette: Béres Ferenc Attila a kommunikációért felelős, szintén a szűkebb kör része, viszont neki köszönhető, hogy a párt kommunikációja teljesen átállt a baloldali retorikára, ezzel viszont szerinte nem lehet az ellenzéket erősíteni.

Forrás: atv.hu; Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.