Pesti Srácok

Szijjártó: az EU-nak az európai emberek számára kell munkahelyeket teremtenie

null

Az Európai Unió első számú feladatának kell lennie, hogy a koronavírus-járványban elveszett európai munkahelyek pótlásával az európai embereknek teremtsen munkahelyeket - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán, a külügyek tanácsának hétfői online ülése utáni bejelentkezésében.

Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy az EU külső tevékenységéért felelős szerv ülésének egyik témája a közösség és 79 kevésbé fejlett afrikai, csendes-óceáni és karibi ország húsz év után lejáró gazdasági és migrációs együttműködési megállapodásának újratárgyalása volt.

- hangoztatta a miniszter. Szijjártó Péter szavai szerint "a segítséget kell oda vinni, ahol baj van, és nem a bajt kell oda hozni, ahol nincs baj".

PestiSracok facebook image

- közölte. A külgazdasági és külügyminiszter szólt arról, hogy 2015 óta az EU és Afrika biztonsága nagyon szoros összefüggésben van, hiszen a migrációs válság idején Afrikából sok százezren indultak el Európa irányába.

- mondta. Szijjártó Péter kitért arra, hogy a Külügyek Tanácsa tárgyalt a koronavírus-járványról is, és a vitába bekapcsolódott az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz is. A főigazgató elmondta: Európában jól alakulnak a számok, de globálisan rendkívül komoly aggodalomra okot adó folyamatok zajlanak: az elmúlt tíz napból kilencben több, mint százezer új megbetegedést jelentettek a szervezetnek, és figyelmeztetnek a második hullám lehetőségére. Nincs garancia a tömeges védettségre, hiszen még nincs védőoltás, fenn kell tartani a járványkészültséget mindaddig, amíg a világ tudományos közössége nem tud valamilyen megoldást felmutatni - mondta a miniszter, hozzátéve: a WHO arra kérte az EU-t, segítse a világ azon térségeit, ahol egyre rosszabb a járványhelyzet.

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország ebből a munkából kivette, kiveszi a részét, hiszen a visegrádi országokkal együtt 35 millió eurós programot "rakott össze" Líbiának eredetileg határvédelemre, de a forrásból a járvány elleni védekezésre is költhet az ország. Ehhez hozzájárultunk, mert a világjárvány újabb migrációs hullámokat indíthat el, ezt meg kell előznünk - fogalmazott. Jelezte, a segítségnyújtás terén ugyanakkor a szomszédos államokat részesítik előnyben, mert "ha a szomszédságban baj van, az nagyon hamar elérhet ide is". A Nyugat-Balkán és a keleti partnerségben résztvevő országok támogatása továbbra is fontos európai részről is - hangsúlyozta.

Forrás: MTI, kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor