Pesti Srácok

Tarlós szerint érthetetlen, hogy miért nem írták ki a tendert a Lánchíd felújítására

Tarlós szerint érthetetlen, hogy miért nem írták ki a tendert a Lánchíd felújítására

Tarlós István volt főpolgármester, miniszterelnöki megbízott szerint érthetetlen, miért nem írták ki eddig a Lánchíd felújítására a kivitelezési tendert. Tarlós István erről pénteken a TV2 Mokka című műsorában beszélt, ahol elmondta: a még a regnálása idején megrendelt, a múlt októberi önkormányzati választások után elkészült szakvélemény alapján feltárt szerkezeti hibák miatt hat hónapon belül meg kell kezdeni a Lánchíd felújítását.

– szögezte le a volt főpolgármester. Arra a felvetésre, hogy a Lánchíd életveszélyes lehet, Tarlós István azt mondta: "abban az értelemben életveszélyes", hogy egy önsúlyától képződött kátyúba egy autó tengelyig belesüllyed és a mögötte közlekedő belerohan, vagy egy gyalogos a járdán combig becsúszhat a betonvasak közé. Azt is megjegyezte: olyan súlyos baleset, hogy egy autó, vagy egy gyalogos beeshessen a Dunába, egyelőre nem várható. Tarlós István a fő kérdésnek azt nevezte, hogy az utóbbi fél évben miért nem történt semmi az ügyben. Úgy fogalmazott: nem tudja, hogy a forrásokkal kinek mi az elképzelése, "de az biztos, hogy azt a (felújításra szánt) 23,7 milliárd forintot ott hagytuk", amiben a többi között benne van a kormányhatározatban rögzített hatmilliárd forint.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá Tarlós István. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra is, hogy korábban nem a Lánchíd felújítására tartotta kevésnek a rendelkezésre álló forrást, hanem a híddal "műszaki egységet alkotó" Váralagút, Clark Ádám tér, a pesti hídfő villamosalagútja és a Széchenyi tér együttes megújítására.

Forrás: MTI; Vezető kép: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.