Pesti Srácok

Törökországban ismét emelkedett az új fertőzések száma

Törökországban ismét emelkedett az új fertőzések száma

Törökországban szerdán az előző napi 1268 után tovább emelkedve ismét 1500-hoz közeli értékkel, 1492-vel nőtt a koronavírus-járvány igazolt fertőzöttjeinek a száma – közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter szerda esti, ankarai sajtótájékoztatóján, amelyen arról is beszámolt, hogy a regisztrált esetek száma ezzel 191 657-re nőtt.

A korábban lassuló járvány napi esetszámai a hatósági intézkedések enyhítését követően 900 körüli szintről indulva június közepén néhány nap alatt 1600 közelébe jutottak. A mutató múlt vasárnap kevéssel 1200 alá csökkent, de keddre újból felszökött 1268-ig. Koca az egészségügyi tárca által létrehozott tudományos tanács szerdai értekezletét követő felszólalásában úgy fogalmazott: nyugodtan állíthatják, hogy a napi esetszámok növekedésében jelenleg nem a járvány második hulláma, hanem az első hullám hatásai figyelhetők meg. A tárcavezető aláhúzta: a testület nem tűzte napirendjére országos érvényű korlátozó intézkedés ismételt bevezetését és nem is terveznek ilyesmit. Rámutatott egyúttal, hogy a tartományi higiénés tanácsok saját hatáskörükben dönthetnek korlátozásokról a tartományok, a körzetek vagy a települések szintjén.

Szerdán az előző napnál hárommal kevesebben, 24-en vesztették életüket a fertőzés következtében a kis-ázsiai országban. A halálos áldozatok száma a mostani adattal 5025-re emelkedett. Az intenzív osztályon fekvő betegek száma némileg nőtt, 893-ról 914-re, a lélegeztetőgépre szorulóké azonban enyhén mérséklődött, 362-ről 356-ra. A gyógyultak száma 1386-tal, 164 234-re emelkedett, ők teszik ki tehát az összes eset közel 86 százalékát; mindazonáltal a napi mutató egy hét elteltével megint alulmaradt az új esetek számával szemben. A 83 milliós országban eddig mintegy 3,08 millió vírustesztet végeztek el.

Törökország május 4-től "ellenőrzött társadalmi élet" elnevezéssel átlépett a járvány elleni védekezés második fázisába, amely a maszkviselésre, a másfél méteres távolság betartására és a megfelelő tisztálkodásra, tisztán tartásra épül. A lazítások keretében nyitva tartanak a bevásárlóközpontok, az éttermek, a kávézók, az óvodák, a fodrászatok, a szépségszalonok, a múzeumok, a szállodák és a strandok is. Az ország június 1-jével fokozatosan elkezdte újraindítani a belföldi légi közlekedést, június 11-ével pedig a nemzetközi repülőjáratokat. Szintén 11-én nyitották meg a személyforgalom előtt a szárazföldi határállomások csaknem mindegyikét is; az Iránnal közös átkelőhelyek zárva maradtak. Törökország 81 tartományából 48-ban beleértve Isztambult és Ankarát közterületen mindenhol kötelező a maszkviselés, ugyanakkor 33 tartományban köztük Antalyában csak a közösségi helyeken.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.