Pesti Srácok

Továbbra is száz alatt van a fertőzéssel regisztráltak száma Belgiumban

Továbbra is száz alatt van a fertőzéssel regisztráltak száma Belgiumban

Közel egy hete száz alatt van a koronavírus-fertőzéssel újonnan regisztráltak napi száma Belgiumban. 24 embert szállítottak kórházba, a halottak száma valamivel emelkedett. Két brüsszeli iskolában is találtak fertőzött gyerekeket. Az egyik intézményt vírus újbóli megjelenése miatt péntekig bezárták. Hollandia az új fertőzöttek, valamint a vírus következtében elhunytak száma enyhe csökkenéséről számolt be.

A belga közegészségügyi szolgálat szerdai tájékoztatása szerint kedd óta több, mint 11 ezer vírustesztet végeztek az országban; ebből mindössze 89 embernél mutatták ki a fertőzést. A fertőzés gócpontjának számító északi országrészben, Flandriában szerdán ugyanannyi, 42 új esetről számoltak be, mint a déli Vallóniában. Brüsszelben 5 embert vettek fel a fertőzöttek listájára. A járvány március elejére datált belgiumi megjelenése óta 60 244 bizonyított fertőzést regisztráltak. Az elmúlt napban 24 embert vittek kórházba és 57-en hagyhatták el gyógyultan az egészségügyi intézményeket. A járvány miatt 371 kórházi ágyat foglalnak el a betegek; ez a mutató harmadik hete folyamatosan csökken, az elmúlt egy napban 24-gyel. Intenzív ellátásban a tegnapihoz képest 9-cel kevesebben, 67-en részesülnek. Amíg kedden három, addig szerdán a fertőzés tizenhárom újabb áldozatáról számolt be az illetékes hatóság. A járvány megjelenése óta 9675 embert halt meg a betegségben.

A belga média arról számolt be, hogy a koronavírus megjelenése miatt péntekig bezárták a belga főváros Schaerbeek nevű negyedének egyik általános iskoláját, valamint az iskolához hozzá tartozó óvodát is, miután egy család négy gyerekénél is kimutatták a kórokozót. Pozitív lett egy másik brüsszeli általános iskola két tanulójának vírustesztje is. A Stockel nevű városrészben található oktatási intézményben folytatják a tanítást.

Hollandiában a hatóságok szerda délután arról tájékoztattak, hogy a koronavírussal fertőzöttek száma – több, mint egy héten át tartó, 160 körüli stagnálását követően – csökkenő tendenciát mutat. Szerdán 119 esetben volt pozitív a vírusteszt eredménye; ezzel ezidáig 49 204 ember esetében mutatták ki a kórokozó jelenlétét az országban. A járvány következtében elhunytak száma valamelyest szintén csökkent. Amíg az elmúlt napokban 6 körül, vagy azt meghaladó volt az elhunytak száma, addig szerdán 4 halálesetet jelentetek a koronavírushoz köthetően. A kórokozó hollandiai megjelenése óta 6074-en haltak meg.

PestiSracok facebook image

A helyi média arról számolt be szerdán, hogy az amszterdami orvosi egyetem kutatóközpontja "ígéretes ellenanyagot" talált, amely az új típusú koronavírus kezeléséhez vezethet. Az ellenanyagot a fertőzésből felgyógyult páciensek véréből vonták ki. A kutatók szerint az antitestek akár százszor is erősebbek, mint a korábbi koronavírusok antitestjei. Ha az ellenanyag működik, a felhasználásával készülő gyógyszereket meglehetősen olcsón lehetne előállítani – közölte Marit van Gils, a kutatás vezetője. Hozzátette: az állatkisérletek hamarosan megkezdődnek, amelyek sikere esetén 2021 januárjában már embereken is tesztelhetik a szert.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.