Pesti Srácok

Vadai a legfőbb ügyészhez fordult, rendőrségi feljelentés lett belőle

Vadai a legfőbb ügyészhez fordult, rendőrségi feljelentés lett belőle

A Vadhajtások egyik cikke miatt tett fel kérdést Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció képviselője a legfőbb ügyésznek, amit Polt Péter feljelentésként értékelt – írja a hvg.hu.

A portál arról ír, hogy Vadai Ágnes írásbeli kérdésében arról érdeklődött a legfőbb ügyésznél, hogy „meddig tűri az ügyészség a rasszista írásokat a vadhajtasok.hu portálon”. Mint kifejtik, Vadai azért tette fel a kérdését, mert az oldalon még mindig látható az „ÉLŐ-ben nézhető Philadelphia nálunk: N*****k fosztogatnak, törnek zúznak az antifák” című bejegyzés. A posztot Vadai hosszan idézte, ahol meglehetősen durva jelzőkkel illették benne az amerikai színesbőrű lakosságot, akik a George Floyd halála utáni megmozdulásokon részt vettek. Ezek alapján Vadai azt is tudni akarta, hogy a Vadhajtások megsértette-e a büntető törvénykönyv valamelyik rendelkezését az írásában foglaltakkal. Polt Péter a Parlament honlapján szerdán megjelent válaszában azt írta, hogy a képviselő kérdését feljelentésként értékelte és azt a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz továbbította. Ezt azzal indokolta, hogy a nyomozó hatóság feladata annak megítélése, hogy „a feljelentés tárgyát képező magatartás bűncselekmény gyanúját kelti-e, és emiatt a nyomozás elrendelésének van-e helye”.

Forrás: hvg.hu; Kiemelt kép: Vadai Ágnes Facebook-oldala

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?