Pesti Srácok

Washington korlátozott számban, de engedélyezi kínai utasszállítók berepülését az országba

Washington korlátozott számban, de engedélyezi kínai utasszállítók berepülését az országba

Washington korlátozott számban, de engedélyezi kínai utasszállítók berepülését az országba – jelentette be az amerikai közlekedési minisztérium pénteken, miután Kína közölte, hogy lehetővé teszi néhány amerikai légitársaságnak a kínai menetrendje részleges visszaállítását.

Az amerikai tárca közleményben tudatta, hogy felülvizsgálta a június 16-tól érvénybe lépő tiltását, és heti két oda-vissza utat engedélyez Kína és az Egyesült Államok között. A minisztérium leszögezte azonban, hogy e döntéssel még mindig több engedményt tett Washington, mint Peking. Az Egyesült Államok szerdán jelentette be, hogy betiltja a kínai utasszállító repülőgépek berepülését az országba, válaszul arra, hogy Peking nem tesz eleget a két ország közötti egyezményben foglaltaknak és nem teszi lehetővé az amerikai légitársaságok kínai járatainak újraindítását. A döntés az Air China, a China Eastern Airlines, a China Southern Airlines és a Hainan Airlines légitársaságokra vonatkozott, de nem érintette a teherszállító járatokat. Az amerikai Delta Air Lines és a United Airlines ugyanis még májusban kérvényezte Pekingtől, hogy újraindíthassa járatait Kínába, miután a koronavírus-járvány miatt ezeket februártól átmeneti időre felfüggesztette. Peking azonban nem adott választ az amerikai vállalatoknak. Washington már május közepén jelezte Kínának a megítélése szerint lehetetlen helyzet kialakulását, majd a héten bejelentette a tiltást. Kína gyorsan cselekedett az ügyben, és a két amerikai légitársaságnak heti egy-egy járatot engedélyezett. Az amerikai közlekedési minisztérium pénteken közölte: készen áll a korlátozások további feloldására is, amennyiben a kínai fél is ezt teszi. A washingtoni kínai nagykövetség, ahogyan szerdán a tiltásról szóló döntést, úgy pénteken az enyhítésről kiadott közleményt sem kommentálta.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.