Pesti Srácok

A Lánchíd felújításának halogatása milliárdokba kerül és veszélyes a budapestiekre

A Lánchíd felújításának halogatása milliárdokba kerül és veszélyes a budapestiekre

Csalódás, hogy a BKK igazgatósági ülése kudarcba fulladt és a főpolgármesteri ígéret ellenére megint nem indította el a Lánchíd felújításához szükséges közbeszerzést. A legutóbbi, egy hónappal korábbi Tüttő-Fürjes találkozón a Kormány és a Főváros egyetértett abban, hogy a Lánchíd felújítása halaszthatatlan – áll Fürjes Balázs közleményében.

A Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár elmondta: a beruházást Tarlós István hiánytalanul előkészítette; a kormány – tartva a szavát – biztosítja a 6 milliárd forintos támogatást Karácsony Gergelynek is. Akkor úgy tűnt, a városházi munka felgyorsult azzal, hogy a főpolgármester elvette a feladatot Dorosz Dávidtól és Tüttő Katára bízta a Lánchíd felújításának megszervezését. A főpolgármester-helyettes nagy lendülettel látott munkához: Karácsony Gergely július 3-án azt nyilatkozta, a műszaki dokumentáció 99 százalékban kész, a BKK rövidesen kiírja a közbeszerzést. Draskovics Tibor, a BKK Igazgatóságának elnöke egy múlt heti rádióinterjúban úgy fogalmazott: „...a BKK Igazgatósága a jövő héten fogja tárgyalni és gondolom jóváhagyni azt a közbeszerzési kiírástervezetet, amin a kollégák most az utolsó simításokat végzik”.

– mondta Fürjes Balázs. Az államtitkár szerint ez azt mutatja, hogy a munka nemhogy 99, de 50 százalékig sincs elvégezve, és remény se látszik arra, hogy a főváros végre megindítsa a hónapok óta csak halogatott közbeszerzést. Fürjes Balázs emlékeztetett: már a decemberi Karácsony-féle mérnöki szakvélemény is kimondta, hogy a híd nagyon rossz állapotban van, a felújítást azonnal meg kell kezdeni. A Tüttő Katától júniusban kapott állapotjelentésben pedig már az is benne van, hogy a hídról bármelyik pillanatban betondarabok eshetnek az alsó rakparton haladó autókra, vagy a Dunán úszó hajókra. Nincs idő, sürgősen munkához kellene már látni. Karácsony Gergely késlekedése milliárdokkal drágítja a Lánchíd felújítását és jelentősen meghosszabbítja a hídlezárás idejét. A folyamatos halogatás a vagyon- és személyi biztonságot is veszélyeztetheti.

PestiSracok facebook image

Fürjes elmondta: a kormány továbbra is kész segíteni a megoldást. Május 22-én levélben kért tájékoztatást a főpolgármestertől a Lánchíddal kapcsolatban, válasz azóta sincs, miközben a főpolgármester lemondta a vele közösen összehívott Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa június 9-ére tervezett ülését, ahol ez a kérdés is napirenden lett volna.

– tette hozzá az államtitkár.

Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.