Pesti Srácok

A román elnök az RMDSZ és a romániai magyarság ellen uszít

null

Klaus Iohannis román államfő szerint az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a parlamenti többség többi pártja – köztük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – szándékosan idézett elő egészségügyi válságot, hogy oka legyen bírálni a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségi kormányát.

A PNL éléről államfővé választott Iohannis csütörtöki sajtónyilatkozatában azzal vádolta a PSD körül kialakult parlamenti többséget, hogy három hétig "példátlan cinizmussal" eszköztelenül hagyta a kormányt a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, amikor "időhúzással" hátráltatta a karanténtörvény elfogadását. Az elnök előző napi nyilatkozatára licitált rá, amikor ismét szociáldemokratákat és a kisebbségi kormánnyal szemben álló parlamenti többséget tette felelőssé a rendkívül súlyos romániai járványhelyzetért. Iohannis ezúttal még élesebb támadást intézett a PSD ellen, és politikai ellenfeleit a magyar érdekek állítólagos kiszolgálásának – tehát közvetve a román nemzeti érdekek elárulásának – vádjával igyekezett lejáratni.

Iohannis a PSD szemére vetette, hogy "lepaktált" az RMDSZ-szel, ismét azzal vádolva a szociáldemokratákat, hogy "suttyomban" meg akarták szavazni az "úgynevezett székelység" autonómiáját. A Székelyföld autonómia-statútumának szenátusi hallgatólagos elfogadását kifogásoló Klaus Iohannis április 29-én magyar nyelvű "Jó napot kívánok, PSD!", illetve "Jó napot, Ciolacu!" köszöntésekkel gúnyolódva már korábban is azzal vádolta a PSD-t, hogy odaadná Erdélyt a magyaroknak, a PSD-elnöknek pedig feltette a szónoki kérdést:

PestiSracok facebook image

Akkori vádaskodását a magyarok elleni gyűlöletbeszédnek minősítette az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), a testület által kiszabott 5000 lejes (360 ezer forint) bírságot azonban Iohannis nem fizette ki, hanem óvást emelt ellene a közigazgatási bíróságon.

Lucian Romascanu, a PSD szóvivője Iohannis nyilatkozatára reagálva úgy értékelte: miután a kormány és az államfő elvesztette a járvány elleni harcot, Iohannis józan ítélőképességét is elvesztette. Az elnök szerinte hazugságokkal, a PSD elleni "kínos és fárasztó" vádaskodással próbálja védeni ezt a "bűnös és inkompetens" kormányt, és most már több, mint nyilvánvaló, hogy nem a PNL kormányát le kell váltani, ennek érdekében pedig a PSD bizalmatlansági indítványt fog beterjeszteni.

Romániában a politikusok a szeptemberi önkormányzati, és az év végén esedékes parlamenti választásokra készülnek. Az országban az utóbbi két hónapban újból erőre kapott a koronavírus-járvány, a június eleji értékek tízszeresére emelkedett a napi fertőzésszám. A csütörtökön diagnosztizált 1356 új fertőzöttel ismét megdőlt a napi esetszám negatív rekordja, és meghaladta a 20 ezret a nyilvántartott aktív koronavírus-fertőzöttek száma.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.