Pesti Srácok

Az MSZP a tavak "fideszes gyarmatosítása" ellen nyújtott be népszavazási kezdeményezést

Az MSZP a tavak "fideszes gyarmatosítása" ellen nyújtott be népszavazási kezdeményezést

A Balaton, a Velencei-tó és más tavak "fideszes gyarmatosításának" megállítása érdekében kezdeményezett népszavazást az MSZP. Az aláírásgyűjtő-íveket kedden nyújtották be hitelesítésre a Nemzeti Választási Irodához (NVI).

Tóth Bertalan pártelnök az NVI budapesti székháza előtt tartott, az MSZP Facebook-oldalán követhető sajtótájékoztatón közölte, három kérdésben kezdeményeznek népszavazást. Szeretnék elérni, hogy lehessen ingyen fürdeni a Balatonban. A második kérdés arra vonatkozik, hogy a ma még köztulajdonban lévő strandokat ne adják el, azok ne kerüljenek a "ner-lovagok" tulajdonába. Tiltsuk meg ezek eladását! - szólított fel. Az ellenzéki politikus ismertetése szerint a harmadik kérdéssel változtatási tilalmat szeretnének elérni a még meglévő strandoknál, hogy ne lehessen lezárni azokat és ott apartmanokat építeni.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke szerint az elmúlt száz évben közmegegyezés volt arról, hogy kicsik és nagyok, szegények és gazdagok, kétkezi munkások és egyetemi tanárok fürödhetnek a Balatonban, a Velencei-tóban vagy bármelyik magyarországi természetes tóban. Hozzátette: 2010 után indult, majd 2016-ban felgyorsult az a folyamat, amelynek révén a "ner-oligarchák" az érdekeltségükbe akarják vonni a Balaton, a Velencei-tó környékét, így szembekerültek a helyi lakosokkal, a civil szervezetekkel és mindenki mással, aki olcsó pihenőhelyet keres magának. A szocialista képviselő azt mondta, a Balaton északi pártján 2-3 szabadstrand maradt, a déli parton még van pár. Keszthelyen például a fideszes önkormányzat idén zárta be az utolsó szabadstrandot, pedig a választások alatt azt ígérte, meg fogja azt őrizni - közölte. Elmondta, olyan megoldást szeretnének, hogy a fejlesztések is megvalósulhassanak, de az emberek sem szorulnak ki ezekről a helyekről.

Forrás: MTI, kiemelt kép: MTI/Varga György

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.