Pesti Srácok

Az új francia kormány elhalasztja Macron két nagy reformját

Az új francia kormány elhalasztja Macron két nagy reformját

Jean Castex francia miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági és szociális válság miatt az új kormány elhalasztja az Emmanuel Macron államfő által meghirdetett két nagy reformot, a nyugdíjrendszer és az álláskeresési járadék rendszerének átalakítását.

– mondta a kormányfő, miután három órán át egyeztetett a szakszervezetek és a munkáltatói szervezetek képviselőivel. Az álláskeresési járadék reformját, amelynek elvetését kérik a szakszervezetek, a kormány 2021 elejére halasztotta, beleértve azokat az intézkedéseket is, amelyeket már bevezettek. Ide tartozik az a szigorítás, amely szerint a munkanélkülisegély-jogosultsághoz november óta legalább hat hónapos munkaviszonyt kellett bizonyítani az utolsó 24 hónapban, míg korábban csak négy hónapi munkaviszonnyal kellett rendelkezni az utolsó 28 hónapban. Szeptemberben az alkalmi munkavállalók munkakeresési járadékának kiszámításához is új rendszer lépett volna életbe; ezt halasztotta el most a kormány. A nyugdíjreformról a következő hónapokban indulnak újra az egyeztetések, a miniszterelnök szerint "egy új módszer szerint". Ez utóbbi reform miatt télen két hónapig sztrájkoltak a közszolgálatban dolgozók és folyamatosak voltak az utcai tiltakozások. A járvány kezdetekor azonban Emmanuel Macron felfüggesztette a nyugdíjreformot. Jean Castex ugyanakkor egyértelművé tette, hogy az új kormány végig fogja vinni mind a két reformot.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a miniszterelnök, miután a becslések szerint az év végéig mintegy 900 ezer munkahely szűnhet meg a francia munkaerőpiacon.

A reformprogrammal megválasztott Macronnak az elmúlt három évben számos tiltakozási hullámmal kellett szembenéznie (sárgamellényesek, vasutasok, közszféra, egészségügy), majd a koronavírus-járvány miatt egyszerre kell kezelnie az egészségügyi, a gazdasági és a szociális krízist, miközben az ország idén várhatóan kilenc százalékos recesszióba süllyed.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.