nyugdíjreform
Százezrek tüntettek Franciaország-szerte a kormány nyugdíjreformtervei ellen
Szombaton több százezren tüntettek Franciaország-szerte, hogy tiltakozzanak a kormány nyugdíjreformtervei, köztük a nyugdíjkorhatár hatvankettőről hatvannégy évre történő emelése ellen.Fidesz: a baloldal megszorításai éppen a nyugdíjasokat érintették a legfájóbban
Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke nemrégiben azt nyilatkozta: a kormányváltásra közös programmal készülő ellenzéki pártoknak lehetővé kell tenniük, hogy már a korhatár elérése előtt három évvel nyugdíjba lehessen vonulni. A szocialista politikus nyugdíjkorrekciós programot is javasolt. Erre a nyilatkozatra reagált közleményében a nagyobbik kormánypárt.Az új francia kormány elhalasztja Macron két nagy reformját
Jean Castex francia miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági és szociális válság miatt az új kormány elhalasztja az Emmanuel Macron államfő által meghirdetett két nagy reformot, a nyugdíjrendszer és az álláskeresési járadék rendszerének átalakítását.A francia nemzetgyűlés első olvasatban jóváhagyta a vitatott nyugdíjreformot
A francia nemzetgyűlés szerdára virradóra első olvasatban jóváhagyta a vitatott nyugdíjreformot, miután a bal- és a jobboldali ellenzék által a kormány ellen beterjesztett mindkét bizalmatlansági indítvány elbukott.Franciaországban újabb szakszervezeti és ellenzéki tiltakozások kezdődtek a tervezett nyugdíjreform ellen
Ismét tízezrek vonultak utcára csütörtökön a francia nagyvárosokban a radikálisabb szakszervezetek által a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen meghirdetett kilencedik tiltakozónapon, miközben a nemzetgyűlésben az ellenzék obstrukcióval nehezítette a törvénytervezet bizottsági vitáját.Macronnak menekülnie kellett a színházból, amit megrohamoztak a tüntetők
Sietősen távoznia kellett Emmanuel Macron francia elnöknek péntek este Párizsban egy színházi előadásról, miután tüntetők megpróbáltak behatolni a színházba – írta internetes felületén a Le Figaro című napilap.Macronék készek meghátrálni a tervezett nyugdíjreform legvitatottabb pontjában
A francia kormány kész visszavonni a vitatott nyugdíjreform tervezetéből a szakszervezetek részéről legnagyobb tiltakozást kiváltó pontot, amely alapján 2027-től 64 évre emelkedne a teljes jogosultság ideje – jelezte szombaton Édouard Philippe miniszterelnök a szociális partnerekhez intézett levelében, miközben országszerte folytatódtak az utcai tiltakozások.Utcai tüntetések, zavargások, könnygáz és rombolás Franciaországban
Ismét több százezren tiltakoztak csütörtökön mintegy nyolcvan francia városban a tervezett nyugdíjreform ellen a szakszervezetek által meghirdetett negyedik országos tiltakozónapon, miközben 36. napja tart a vasúti és a párizsi tömegközlekedési sztrájk is. Ahogy már a sárgamellényesek tüntetéssorozatánál megszokott volt, szélsőbaloldali anarchisták keveredtek a tüntetők közé. Ők pedig romboltak, megint – írja az Origo.Ismét ezrek tüntettek Párizsban a kormány nyugdíjreformja ellen
Ismét ezrek tüntettek Párizsban a kormány nyugdíjreformja ellen szombaton, miközben huszonnegyedik napja közlekedési sztrájk is bénítja Franciaországot. Szokatlan gesztusként a megmozdulásokra felszólító szakszervezetek felkérték a kormány gazdaságpolitikája ellen több, mint egy éve tüntető sárgamellényes mozgalom híveit, hogy csatlakozzanak hozzájuk, a szombati tiltakozó akció ugyanis egybeesett a sárgamellényesek szokásos szombati tüntetésével, amelyet immáron ötvenkilencedik alkalommal tartanak a francia fővárosban.Ajánljuk még

















