Pesti Srácok

Befejezték a nyomozást az autóban megfojtott újpesti vállalkozó ügyében

null

A rendőrség vádemelést javasol három férfi ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tavaly májusban megöltek egy 48 éves újpesti vállalkozót, akinek pénzzel tartoztak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályvezetője pénteken, sajtótájékoztatón. Az elkövetők utáni nyomozás során a rendőrség egy vélhetően másik ügyhöz köthető sírgödröt, illetve egy drogtanyát is felfedezett; utóbbi ügyben eljárást is indítottak.

A rendőrségre 2019. május elején tett bejelentést a vállalkozó élettársa, aki közölte: a férfi egy nappal korábban elment otthonról, és azóta semmit sem tud róla, a mobiltelefonja pedig ki van kapcsolva. Gál Sándor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályvezetője elmondta: a rendőrség eleinte eltűntként kezelte a vállalkozót, azonban amikor kiderült, hogy az eltűnésnek köze lehet egy rendezetlen tartozáshoz, emberölés miatt is nyomozást indítottak. Így jutottak el az autószereléssel foglalkozó férfi barátjához és üzlettársához, E. Krisztiánhoz. A rendőrség kihallgatta a férfit, aki többször ellentmondásba keveredett önmagával: egymásnak ellentmondó történeteket adott elő arról, hogy aznap, amikor autójával felvette a vállalkozót annak otthonánál, pontosan hova mentek és mit csináltak. E. Krisztián tagadta, hogy tartozott volna barátjának, a rendőrség viszont korábbi sms-üzenetek alapján azt feltételezi, hogy 5-10 millió forint körüli összeget kapott kölcsön a vállalkozótól, amiből a sértett a kölcsön visszatérítését követően gépjárművet akart vásárolni.

Az ellentmondások miatt a 43 éves E. Krisztián kapcsolatrendszerét is megvizsgálták, így került a nyomozók látókörébe a 29 éves H. Richárd szentendrei lakos, aki a vállalkozóhoz és barátjához hasonlóan gépkocsik javításával foglalkozott, valamint a 31 éves, főiskolát végzett, de akkor munkanélküli S. Bence. Az alezredes elmondta: a nyomozók kiderítették, hogy E. Krisztián nem akarta megadni a vállalkozónak a tartozását, ezért két társával elhatározták, hogy megölik. A gyilkosságra hetekkel korábban elkezdtek felkészülni, egymás közt üzeneteket is váltottak, amelyekben "virágnyelven" arról diskuráltak, hogyan fogják "elültetni a palántát". Az előkészületek során egy barkácsáruházban drótot vettek, hogy abból fojtózsinórt készítsenek, valamint két ásót, és Szentendre külterületén, egy erdőben kiástak egy gödröt.

A vállalkozót egy üzleti megbeszélés ürügyével elcsalták otthonról, H. Richárd pedig a fojtózsinórral már a kocsiban végzett vele. A holttestet a gödörben eltemették. Áldozatuk pénzét, valamint ékszereit elvették, utóbbit egy belvárosi zálogházban értékesítették. Annak érdekében, hogy leplezzék tettüket, megkérték H. Richárdnak az Egyesült Királyságban élő unokatestvérét, hogy írjon sms-t az áldozat élettársának.

PestiSracok facebook image

– mondta az alezredes. A nyomozók a három férfihez köthető ingatlanokat is feltérképezték, így fülelték le H. Richárd apját, aki a szentendrei családi házában több száz tő vadkendert termesztett. Bár az apa állítása szerint csak saját fogyasztásra termesztette a kábítószert, a rendőrök az ott talált mennyiségű vadkender miatt kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg.

A gyilkossági ügyben áttörést az eredményezett, hogy S. Bence beismerő vallomást tett. A sajtótájékoztatón lejátszott videó alapján részletesen beszámolt arról, hogyan történt a bűncselekmény, és meg is mutatta a nyomozóknak azt az összedőlt fészert, amely alá elásták áldozatukat. Azt is elismerte, hogy ő is részt vett a vállalkozó elhantolásában. Ezt követően a másik két férfi is beismerte a bűncselekmény elkövetését. Az ügyben a három férfit előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják; az ügy iratait átadták az illetékes ügyészségnek.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.