Pesti Srácok

Cápatámadásba halhatott bele egy nő az amerikai Maine állam partjainál

Cápatámadásba halhatott bele egy nő az amerikai Maine állam partjainál

Cápatámadásba halhatott bele egy nő hétfőn az amerikai Maine állam partjainál, ahol korábban mindössze egyszer jegyeztek fel hasonló provokálatlan cápatámadást.

A maine-i parti őrség szerint egy szemtanú Bailey Island közelében látta úszni a nőt, amikor az megsérült "egy cápatámadásnak tűnő" incidens során. Két kajakozó partra segítette a nőt, akihez mentőt is hívták, ám végül a helyszínen halottnak nyilvánították.

James Sulikowski cápaszakértő szerint korábban mindössze egyetlen provokálatlan cápatámadást dokumentáltak Maine-ben. Az Arizonai Állami Egyetem számára kutatásokat végző szakember szerint lehetséges, hogy a ragadozó zsákmánynak nézte az úszót. A parti őrség arra kéri az úszókat és a hajósokat, hogy legyen körültekintőek Bailey Island környékén és kerüljék a nagy tömegben együtt úszkáló halakat és a fókákat.

A nemzetközi cápatámadás-dokumentáció (ISAF) éves adatai szerint a 2019-ben világszerte feljegyzett 64 provokálatlan cápatámadásból a legtöbb - 21 - Floridában történt és ezek közül 5 volt halálos kimenetelű.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó:youtube.com

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.