Pesti Srácok

Erdogan: a török csapatok addig maradnak Szíriában, amíg a szíriaiak szabadok nem lesznek

Erdogan: a török csapatok addig maradnak Szíriában, amíg a szíriaiak szabadok nem lesznek

A török csapatok addig maradnak Szíria északi részén, amíg az arab ország népe szabad nem lesz - szögezte le Recep Tayyip Erdogan török államfő keddi beszédében.

Erdogan bírálta a hétvégén a Damaszkusz ellenőrzése alatt álló szíriai területeken - tehát az ország több, mint 70 százalékán - lezajlott parlamenti választásokat is, amelyekkel kapcsolatban azt mondta "az emberek összekötözött kézzel szavaztak".

- tette fel a kérdést Erdogan. A török hadsereg 2016 óta többször nyomult be az arab ország északi területeire, ahol a helyi fegyveres csoportok segítségével elűzte a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milíciát. Ankara az YPG-t a Délkelet-Törökországban tevékeny és nemzetközileg is terrorszervezetnek nyilvánított, szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szövetségesének tekinti. A török hadsereg két - az Eufráteszi Pajzs és az Olajág fedőnevet viselő - hadműveletet is indított Észak-Szíriában a határa mentén lévő térség megtisztítására a dzsihadistáktól, illetve az YPG egységeitől. Ankara mindazonáltal a Bassár el-Aszad vezette szíriai kormányt sem ismeri el. A török államfő továbbá leszögezte azt is, hogy kormánya figyelemmel kíséri a líbiai konfliktust, amelyben Törökoszág a nemzetközileg elismert líbiai egységkormányt támogatja az Egyiptom, Oroszország és az Egyesült Arab Emírségek által segített Halífa Haftar csapataival szemben. Az egyiptomi parlament hétfőn, zárt ülésen szavazta meg azt az indítványt, amely lehetővé teszi katonák küldését az ország határain túli harci bevetésre. Bár nyíltan nem mondta ki, elemzők szerint a líbiai helyzetre való tekintettel döntött így.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki Erdogan, ám nem nevezett meg egyetlen országot sem. Ankara az év eleje óta avatkozik be közvetlenül a líbiai konfliktusba, és több ezer szíriai zsoldost küldött oda. Kairó ezt fenyegetésnek tekinti az ország biztonságára nézve, már csak azért is, mert ellenséges viszonyban van a török iszlamista vezetéssel.

Forrás: MTI, kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.