Pesti Srácok

Ferenc pápa fájdalmát fejezte ki a Hagia Szofia bazilika mecsetté nyilvánítása miatt

null

Mélységes fájdalmát fejezte ki Ferenc pápa az isztambuli Hagia Sophia bazilika mecsetté nyilvánítása miatt vasárnap délben a Szent Péter téren mondott beszédében.

A katolikus egyházfő a tengernek szentelt napon, amelyet az olasz egyház július 12-én ünnepel, kijelentette, a tengerről szóló gondolatai Isztambulba vezetnek. "A Hagia Sophiára gondolok mély fájdalommal" - jelentette ki az egyházfő, aki ezután néhány másodperces csendet is tartott. Ez volt az első állásfoglalás a pápa és a Vatikán részéről azután, hogy a török legfelsőbb közigazgatási bíróság pénteken a nemzetközi felszólítás ellenére semmisnek minősítette azt az 1934. november 24-ei török minisztertanácsi döntést, amely a Hagia Sophia egykori ortodox bazilika múzeummá alakításáról rendelkezett. Recep Tayyip Erdogan török elnök ezt követően elrendelte, hogy a világörökség részét képező isztambuli épületet ismét mecsetté alakítsák át. Korábban Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka, az orosz ortodox egyházat vezető Kirill pátriárka, valamint a romániai, ciprusi, georgiai ortodox egyház vezetője is elítélte a török döntést.

Ferenc pápa 2014 novemberében látogatott el a Hagia Szophiába első és utolsó törökországi látogatásán. Ezt megelőzően az isztambuli úgynevezett Kék Mecsetet is felkereste, ahol a Nagymuftival közösen imádkozott.

Forrás: MTI, kiemelt kép: MTI/EPA/Erdem Sahin

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.