Pesti Srácok

Fidesz-KDNP: Gyurcsány Ferenc pártja ismét szembefordul a magyar érdekekkel

Fidesz-KDNP: Gyurcsány Ferenc pártja ismét szembefordul a magyar érdekekkel

Gyurcsány Ferenc pártja ismét szembefordul a magyar érdekekkel – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Hollik István ezt azt követően közölte, hogy a DK európai parlamenti képviselője bejelentette: pártja országgyűlési képviselői nemmel szavaznak majd a kormány feltételeire az uniós hitelfelvételt illetően. Hollik István azt mondta: a kormánypártok három egyértelmű és tiszta feltételt támasztanának a 750 milliárd eurós uniós hitel felvételével szemben. Azt kérik, hogy a forrást igazságosan osszák el, vagyis ne kapjanak a szegényebb országok lakosságarányosan kevesebbet, mint a gazdagok, a hitelcsomagot csak a gazdaság újraindítására és munkahelyek teremtésére lehessen fordítani, és az összeg elosztása legyen politikamentes, ideológiai kérdéseket ahhoz ne kapcsoljanak. Mivel a feltételek a magyar nemzeti érdekeket tükrözik, arra kérték a baloldali pártokat, hogy az ügyből ne kezdjenek pártpolitikai csatározásokba, ez azonban nem sikerült. Gyurcsány Ferenc pártja rögtön megtámadta ezeket a feltételeket – fogalmazott –, ezzel megint szembefordult a magyar nemzeti érdekkel.

– jelentette ki Hollik István.

PestiSracok facebook image

– folytatta.

– jelentette ki.

– zárta szavait Hollik István.

A politikus a sajtótájékoztató elején a kormánypártok nevében fejezte ki részvétét a tragikus hirtelenséggel elhunyt fideszes politikus, Koncz Ferenc családja felé. Elmondta: képviselőtársukat a Fidesz és a KDNP saját halottjának tekinti.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.