Pesti Srácok

Lánczi: A valódi balliberális digitális diktatúra még csak ezután következik

null

Azt hiszed, ami most megy a Facebookon, az cenzúra? Úgy érzed, hogy elnyomják a jobboldali tartalmakat a közösségi médiában? Pedig a valódi digitális diktatúra még csak most következik – írja Lánczi Tamás politológus frissen publikált elemzésében.

A politológus azt írja a Mozgástér blogon, hogy az Egyesült Államokban már több, mint 300 nagyvállalat csatlakozott a Facebook bojkottjához, amivel arra akarják rávenni Zuckerberget, hogy minden eddiginél szigorúbb cenzúrát vezessen be a közösségi médiában. Többek között az Adidas, a Puma, a Coca-Cola, a Ford, a Honda amerikai divíziója, a Starbucks, a The North Face, az Unilever, a Clorox és az amerikai telekommunikációs óriás, a Verizon is leállította a Facebookon futó hirdetéseit, arra hivatkozva, hogy a közösségi médiaóriás nem lép fel kellő elszántsággal a gyűlöletbeszéd és az álhírek ellen. Lánczi kiemeli, hogy az NCAAP (National Association for the Advancement of Colored People – Országos Szövetség a Színesbőrűek Felemelkedéséért) jogvédő civil szervezet által szervezett koalíció a múlt héten indította útnak a #StopHateforProfit kampányt, amelynek célja, hogy a Facebookból egy igazi liberális safe space legyen, ahol a valóság totális kizárásával csak és kizárólag szélsőbaloldali tartalmak kapnak helyet – olvashatjuk az elemzésben.

Lánczi Tamás szerint az évek óta tartó folyamat, amely a közösségi médiát az elnyomás tartóoszlopává formálja, valójában messze túlmutat azon, hogy milyen bejegyzéseket és hirdetéseket látunk a Facebookon. Hozzáteszi, hogy globális szinten a szemünk előtt zajlik a képviseleti demokrácia leváltása egy olyan rendszerre, amelyben a nagy cégek a polgárok, nekik van polgárjoguk, ők írják a szabályokat.

– írja a politológus, aki hozzáteszi, hogy a nagyvállalatok és civil jogvédők zsaroló-koalíciója nagy valószínűséggel célt fog érni, hiszen a Facebook a hirdetési pénzekből él.

Zuckerberg üzletpolitikája arra épül, hogy rengeteg pénzt szed össze a – jobb- és baloldali – politikai hirdetésekből. A pártok és a politikusok vagy hajlandóak óriási összegeket elkölteni a Facebookon, vagy a választók egy jelentős részéhez egyszerűen nem jutnak el. (A licit-rendszer miatt ráadásul kampányidőszakban megugranak a hirdetési költségek, sokkal drágábbá válik az elérésvásárlás.) A Facebookot globálisan eddig csak az érdekelte, hogy minél több pénzt szedjen be, nem igazán válogatott a hirdetők között – teszi hozzá Lánczi Tamás. A politológus leszögezi: most ez a globális profitorientáltság áll támadás alatt, ezt akarják átalakítani.

– veti fel Lánczi, majd hozzáfűzi: persze ehhez Kínának is lesz egy-két szava. A globális játékossá előlépett kommunista ország alig várja, hogy a véleménydiktatúra miatt a Facebookban és társaiban csalódó embereknek virtuális teret biztosítson új, feltörekvő szolgáltatásokon keresztül.

– zárja elemzését Lánczi Tamás.

Forrás: Mozgástér Blog; Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.