Pesti Srácok

Már több, mint 15 ezren csatlakoztak a CitizenGO keresztény-konzervatív értékeket védő 10 pontjához

null

A CitizenGo konzervatív platform közössége újabb petíciót indított a keresztény-konzervatív értékek védelmében, ezúttal azt követően, hogy a Pride szervezői reklámanyagukhoz éppen a Szent Koronát találták felhasználandónak, amellyel a CitizenGO vezetői szerint megcsúfolták azt. A 10 pontból álló kiáltványt eddig több, mint 15 ezren írták alá, köztük 100 közéleti személy.

A közelmúltban a Pride-mozgalom legújabb kampányában szivárványt vont a Szent Korona fölé. A CitizenGO a durva provokáció hatására felhívást adott ki nemzetünk szakrális jelképe védelmében, és az Értékvédők 10 pontját is megfogalmazta. A felhíváshoz az interneten keresztül bárki csatlakozhat, most azonban száz közéleti szereplő nevével is vállalta, hogy kiáll az értékvédő mozgalom kiáltványa mellett – írja közleményében a közösség.

A kezdeményezést Schittl Eszter, a CitizenGO magyarországi kampányigazgatója, Pogrányi Lovas Miklós, a XXI. Század Intézet kutatója, valamint Vágvölgyi Gergely, a Vasárnap.hu főszerkesztője jegyzik. Hozzájuk további 97 híres és elismert konzervatív személyiség csatlakozott, akik kinyilvánították: hisznek Istenben, tisztelik nemzeti jelképeiket, felismerik, hogy a család a társadalom alapsejtje, erős nemzet pedig csak családokra épülhet. Vallják, hogy a házasság egy nő és egy férfi szövetsége. Az Értékvédők 10 pontja címmel híressé vált kiáltványhoz eddig olyan személyiségek adták nevüket, mint Székely János püspök, Csókay András, vagy éppen Ferencz Orsolya.

Íme a 10 pont:

PestiSracok facebook image

1. Hiszünk Istenben.

2. Tiszteljük nemzeti és keresztény jelképeinket, csakis méltó módon használjuk őket. A szivárvány Isten és ember szövetségének bibliai jelképe, a Szent Korona pedig nemzeti és egyben keresztény jelképünk. Elutasítjuk méltatlan lealacsonyításukat, káros ideológiáknak való alávetésüket.

3. Felismerjük, hogy a család a társadalom alapsejtje. Az erős nemzet erős családokra épül.

4. Kimondjuk, amit Alaptörvényünk is megerősít: a házasság egy férfi és egy nő szövetsége.

5. Felismerjük férfi és nő házasságának szép, egymást kiegészítő voltát, illetve azt a csodás ajándékot, hogy szerelmükből új élet fakad.

6. Belátjuk, hogy az emberi nem férfiakból és nőkből áll. Teremtett nemünket megváltoztatni nem lehet. Az ilyen irányú próbálkozás szimpla kozmetika. A saját nemükkel azonosulni nem képes embereknek abban kell segíteni, hogy el tudják fogadni biológiai nemüket.

7. Tudjuk, hogy egy gyermeknek szüksége van szerető anyára és apára.

8. „A gyermeknek joga van ahhoz, hogy lehetőség szerint ismerje a szüleit, valamint ahhoz, hogy ők neveljék.” A gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezmény, 7. cikk

9. Megvédjük gyermekeinket az őket befolyásoló és félrevezető LMBTQI-ideológiától, amely az utóbbi időben már őket is célozza.

10. Nem félünk kiállni a számunkra legfontosabb értékek mellett, még ha meg is bélyegeznek minket ezért. Elutasítjuk a Pride és az LMBTQI-ideológia szellemiségét. Azon leszünk, hogy megakadályozzuk, hogy sokaknak szenvedést okozva lerombolják az alapvető értékeket.

És az aláírók:

Dr. Balásházy Imrefizikus, az MTA doktora, a Családtudományi Szövetség alelnöke
Balláné Dr. Molnár Mártatüdőgyógyász szakorvos, a Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága elnöke
Dr. Bársony Istvánkutatóprofesszor emeritus
Berhidai Piusz OFMa magyarországi ferencesek tartományfőnöke
Bese Gergőkatolikus pap
Bese Jozézenei producer
Dr. Bethlendi Andrásközgazdász, egyetemi docens
Bíró Lászlótábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottságának elnöke
Dr. Blaskovich Erzsébetbelgyógyász főorvos, a Magyar Bioetikai Társaság elnökségi tagja, a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetettje
Bódisné Szedleczky Fannyszexuálpedagógiai prevenció és Billings Ovulációs Módszer®️ oktató
Dr. Botos Mátétörténész
Bottyán-Lengyel Gabriellaújságíró
Dr. Buza Gábormérnök, egyetemi oktató
Csabai Tibornéközgazdász, a Családtudományi Szövetség elnöke
Dr. Csapody Marcellfőorvos
Prof. Dr. Csejtei Dezsőfilozófiatörténész, hispanista, műfordító, intézetvezető egyetemi tanár
Dr. Csókay Andrásidegsebész főorvos
Dr. Dabóczi Kálmána 72 Tanítvány Mozgalom vezetője
Dévai Nagy KamillaLiszt Ferenc-díjas énekes
Dobszay-Meskó Ilonakarmester, zeneszerző, zongoraművész
Dr. Dux LászlóSzent- Györgyi Albert-díjas orvos, egyetemi tanár
Ékes Ilonavolt országgyűlési képviselő, az Európai Regionális Szervezet elnöke
Dr. Faragó Istvánfogorvos, teológus, a Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesületének elnöke
Dr. Ferencz Orsolyaaz ELTE tudományos főmunkatársa, űrkutatásért felelős miniszteri biztos
Földi Lászlótitkosszolgálati szakértő, az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója
Földi-Kovács Andreatelevíziós szerkesztő-riporter, a Hír TV műsorvezetője
Filemon Norbertújságíró, az Axióma munkatársa
Fodor Viktorevangélikus lelkész
Dr. Frenyó Zoltánfilozófus, tanszékvezető, főiskolai tanár
Frivaldszky Editaz Emberi Méltóság Központ igazgatója, a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje
Frivaldszky Gáspárügyvéd, az Emberi Méltóság Központ jogi igazgatóhelyettese
Fülöp Ákoskatolikus pap
Gágyor Péterszínházi rendező, drámaíró, színműfordító, publicista
Dr. Galgóczy Gábora Keresztény Értelmiségiek Szövetsége társelnöke
Gidófalvy Attilarockzenész
Görgey Zsuzsannaa Magyarok Európában Egyesület elnöke
Gyöngyösi Balázskatolikus pap
Dr. Győri Gábororvos, a Keresztény Orvosok Magyarországi Társaság főtitkára
Dr. Gyulai Ákosaz MTA doktora, Akadémiai Díjas, és Szent- Györgyi Albert-díjas professzor, természettudós
Hartai Ildikóteológus-hittanár
Dr. Ilonczai Péterbelgyógyász, haematológus főorvos
Keresztes Ilonaa Kossuth Rádió vezető szerkesztője, a Prima Primissima Díj közönségdíjasa
Kocsis Fülöphajdúdorogi érsek, metropolita
Dr. Korányi Katalinosztályvezető szemész főorvos
Kovács Zsoltszerkesztő-riporter, felelős szerkesztő
Dr. Göndöcs Balázsmérnök, címzetes egyetemi docens
Kozma Imre atyaa Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője
Dr. Lovas Antalprofesszor emeritus
Lupták Györgynyugalmazott evangélikus esperes, a Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetettje
Makláry Ákosa Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnöke
Márfi Gyulanyugalmazott veszprémi érsek
Máthé Zsuzsajogász, történész, a Képmás szerzője
Mészáros Erikaújságíró, a Vasárnap.hu főszerkesztő-helyettese
Dr. Mindszenty Andreageológus, professzor emeritus
Mohay TamásMT, néprajzkutató, egy. tan., ELTE BTK Néprajzi Intézet
Moys Zoltána Duna TV Prima Primissima közönségdíjas Hazajáró című műsorának rendezője
Nagy Gergelyreformátus teológus, lelkipásztor, a Kálvinista Apologetika Blog vezetője
Dr. Náray-Szabó Gáborkémikus, az MTA doktora, professzor emeritus
Orosz Atanázmiskolci görögkatolikus püspök
Osztie Zoltán atyakatolikus pap
Dr. Pálffy Beatricegyógyszerhatástan szakgyógyszerész
Palojtay Mártaa Család és Élet Kárpátalján Egyesület elnöke
Puskás Antala Magyar Pálos Rend tartományfőnöke
Pásztor Pascala Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnökségi tagja
Pelles Mártonközgazdász, egyetemi oktató
Pető Gergőreformátus iskolalelkész
Pogrányi Lovas Miklósegyetemi oktató, a XXI. Század Intézet kutatója
Pók Katalinfilozófus, független kutató
Dr. Polgárdy Gézanyugalmazott jogász, közgazdász, szociológus, köz- és turista író
Pozsonyi Ádámpublicista
Prof. Dr. Veress Gáborprofessor emeritus, a Bioetikai Társaság elnökségi tagja
Prokopp Máriaművészettörténész, egyetemi tanár
Dr. Rojkovich Bernadettereumatológus főorvos, a Magyar Bioetikai Társaság elnöke
Roska Péterkatolikus pap, morálteológus
Sarkady IstvánNemzetek Európája Kiadó, cégvezető
Schittl Esztera CitizenGO magyarországi kampányfelelőse
Somos Gyulafestőművész, az amszterdami Ruudt Wackers Akadémia tanára
Stamler Ábelvallástudós, szerkesztő
Stermeczki Andrásevangélikus lelkész
Susánszky Mátyás Pálújságíró, Pesti Srácok
Dr. Szabó Attilamérnök, tanszékvezető főiskolai docens
Szalkay Lászlóreformátus lelkész
Szász Pétera Depositum katolikus hitvédelmi oldal főszerkesztője
Dr. Székely Jánosszombathelyi katolikus megyéspüspök
Sziráki Istvánnyugalmazott zalaegerszegi építészmérnök
Dr. Szmodis Jenőjogász, habil. egyetemi docens
Szokolay Dongó Balázsnépzenész
Dr. Téglásy Imreaz Alfa Szövetség elnöke
Tódor Melindakönyvtárostanár
Tolcsvay BélaKossuth-díjas gitáros, énekes, zeneszerző
Tóth Ernőa Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnökségi tagja
Trombitás Kristófműsorvezető
Vadász Sándor és Editaz Ádám-Éva Misszió alapítói
Vágvölgyi Gergelypolitológus, a Vasárnap.hu főszerkesztője
Velkovics Vilmosújságíró, a Hír TV műsorvezetője
Veres Andrásgyőri katolikus megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke
Dr. Vértesy Lászlójogász-közgazdász, egyetemi docens
Vesztergombi Józsefokl. gépészmérnök
Dr. Vukics Andrásfizikus, kutató
Zaymus VinceUrbanek-díjas nyugalmazott villamosmérnök
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.