Pesti Srácok

Megfojtotta főbérlőjét, majd rágyújtotta a lakást

Megfojtotta főbérlőjét, majd rágyújtotta a lakást

A budapesti nyomozók befejezték annak a 28 éves férfinek az ügyét, aki megölte főbérlőjét, miután a lakbér kapcsán nem tudott vele egyezségre jutni. A 27 éves férfi fizetési haladékot akart kérni a főbérlőtől, aki azt mondta az albérlőnek, hogy amennyiben nem fizetnek, ki kell költözniük a lakásból. Az egyezkedés ezután veszekedéssé fajult és B. János a 49 éves férfit először egy késsel többször megszúrta, majd megfojtotta. A főbérlő holttestét ezután B. János behúzta a szobájába, majd a férfi kutyáját is a szobába csukta és felgyújtotta a lakrészt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. január 28-án 16 óra 9 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Budapest VII. kerületében, egy István utcai lakásból füst árad. A kiérkező tűzoltók az oltás közben egy elszenesedett holttestet és egy elpusztult kutyát találtak, valamint a lakás falán és a padlón vérnyomokra lettek figyelmesek. A helyszíni vizsgálatok megállapították, hogy a 49 éves férfi halálát idegenkezűség okozta, majd a széleskörű adatgyűjtés eredményeként a rendőrök 20 percen belül elfogták azt a 27 éves férfit, aki a gyanú szerint megölte főbérlőjét, majd felgyújtotta az elhunyt szobáját – idézte fel honlapján a rendőrség. A BRFK Életvédelmi Osztály nyomozói a szemle során a 27 éves férfi szobájában véres ruhadarabokat és egy vérrel szennyezett kést is lefoglaltak.

A nyomozás adatai szerint az elhunyt férfi egy héttel korábban két szobát adott ki a sátoraljaújhelyi B. Jánosnak és a férfi három ismerősének, akiknek a beköltözést követően fizetési nehézségei támadtak. A 27 éves férfi január 28-án délelőtt fizetési haladékot akart kérni a főbérlőtől, aki azonban ragaszkodott a bérleti díj kifizetéséhez. A főbérlő azt mondta az albérlőnek, hogy amennyiben nem fizetnek, ki kell költözniük a lakásból. Az egyezkedés ezután veszekedéssé fajult, és B. János a 49 éves férfit először egy késsel többször megszúrta, majd megfojtotta. A főbérlő holttestét ezután B. János behúzta a szobájába, majd a férfi kutyáját is a szobába csukta és felgyújtotta a lakrészt.

A BRFK Életvédelmi Osztályának nyomozói a 27 éves sátoraljaújhelyi B. Jánost emberölés bűntett és állatkínzás bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. A férfi azóta is letartóztatásban van. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztály nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratot átadták az illetékes ügyészség részére.

PestiSracok facebook image

Forrás: police.hu; Fotó: illusztráció

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Ennyit a cserdi csodáról: eltűnt százmilliók, bűnöző zugügyvéd, bebukott projektek

Exkluzív 2020 október 22.
Három nagy cserdi uniós beruházásra nyújtott támogatás is érintett lehet abban a büntetőügyben, amelyeknek a kirobbanása előtt vetett véget életének a Baranya megyei kistelepülés, Cserdi polgármestere, Bogdán László – tudta meg a PestiSrácok.hu. A polgármesteri hivatal 80 oldalas átadás-átvételi jegyzőkönyvéből kiderül, hogy csaknem 400 millió forint tűnhetett el a település számláiról: ezek között szerepel az a 265 millió forintos kerékpárút építésre kapott összeg, amihez még hozzá sem nyúlhattak volna, és két másik nagy projekttel is gondok lehetnek, azok kifizetett forrása is hiányos. A háromból kérdéses, hogy akár egy is sikerrel zárul-e. A terményraktár a legnagyobb jóindulattal 70 százalékos készültségi szinten van, de az összes pénzből már csak 13 millió maradt, a bölcsőde kiviteli tervei ugyan már kész vannak, de egy kapavágás sem történt, a pályázati támogatásnak ehhez képest már a negyede elfogyott. A kerékpárútra kapott pénz hiánya az egész megye kerékpárút-hálózati fejlesztését, 9 kistelepülés közös projektjét veszélyezteti. A százmilliók eltűnésében közrejátszhatott egy pécsi jogtanácsos, akire Bogdán a projektek irányítását bízta. A PestiSrácok megtudta, hogy a férfit a gazdasági tevékenységtől már korábban eltiltották, és csalás miatt, egy másik ügyben éppen a napokban ítélték több éves letöltendő börtönbüntetésre. Portálunknak exkluzív nyilatkozatot adott annak a közös önkormányzati hivatalnak a vezetője, ahová Cserdi is tartozik. Papp Gizella többek között arról beszélt, hogy Bogdán László roma felzárkóztatásra kapott forrásnak hazudta a kerékpárútra nyert támogatást és az egészet elköltötték – mivel ők nem ismerték a pénz eredetét és célját, a költéseket fedező csapatépítésről, mentorálásról, tanácsadásról szóló tízmilliós számlák sem tűntek aggályosnak. Tényfeltáró helyszíni riportunk után Cserdi kapcsán legfeljebb egy dolog tűnhet majd csodának: hogy mindaz, ami a csillogtatott színfalak mögött a faluban valóban történt, csak most bukott ki.